Az árvízi védekezésről egyeztetnek a Duna országai

Infostart
2017. június 29. 14:54
Az árvízi védekezés lesz az idei fő témája a Nemzetközi Duna Napnak, amit magyar, horvát és ukrán szakemberek közösen ünnepelnek Barcson, a Dráva mentén – mondta az InfoRádiónak Márk László, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

A Duna vízgyűjtő országainak összefogását szimbolizálja ez a nap, amikor a vízgyűjtő vízgazdálkodásában érintett szervezetek találkoznak egymással, és kötetlen formában – egy piknik keretében – elmélyítik a kapcsolatokat – közölte Márk László.

Ami egész évben a tárgyalóasztalnál komoly keretek között folyik, az ilyenkor kötetlen formában történik – tette hozzá.

A vezető elmondta, hogy 2004 óta vannak ilyen összejövetelek, idén pedig Magyarországra esett a választás.

„Most a Dráván, mint a Duna egyik jelentős mellékfolyóján találkozunk a horvát vízügyi szakemberekkel, de lesznek ukrán vendégeink is, illetve a helyi önkormányzatok, valamennyi vízügyi igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság is képviselteti magát” - tudatta Márk László.

A szakember elmondta, hogy a szakmai előadásokon az árvízi védekezés lesz a fő téma a szakmai programon, és fotókiállítás is lesz, amelyen a jeges árvízről készült fotókat állítják ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az árvízi védekezésről egyeztetnek a Duna országai
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást