Újabb fordulat az iskolai lövészet ügyében

Infostart
2017. június 28. 06:38
A lőtereket a sportolási lehetőségek bővítése céljából mérték fel - mondta a Magyar Időknek adott interjújában a Klebelsberg Központ elnöke. Solti Péter úgy fogalmazott, akkor valósulhat meg, ha az iskola igényli.

A sportolási lehetőségek bővítése volt a cél a lőterek felmérésekor - hangsúlyozta Solti Péter. Hozzátette, ez egy lehetőség, amely akkor valósulhat meg, ha az adott iskola is igényli. Köztudott: a sportlövészet, ahogy a küzdősportok is, sok képességet fejleszt, javítja a koncentrációs készséget, önfegyelemre nevel. Egyelőre az igények felmérésénél tartunk, majd amikor rendelkezésre állnak az adatok, akkor fogunk javaslatot tenni az oktatási minisztériumnak - mondta a Magyar Időknek a Klebelsberg Központ elnöke.

Solti Péter a Magyar Időknek kijelentette, sikeresen lezajlott az állami intézményfenntartás decentralizációja, már nem az a kérdés, jó-e az új rendszer, hanem az, hogyan lehet még jobban működtetni. A Klebelsberg Központ elnöke hozzátette, már nem fordulhat elő, hogy nem fizetnek ki túlórákat. Hangsúlyozta: az 59 tankerületi központ létrehozása egy működőképes fenntartói konstrukció.