"Az útban mindig biztos voltam" - elhunyt Dévény Anna

Infostart
2017. június 26. 17:11
Életének 81. évében elhunyt Dévény Anna gyógytornász, művészi torna szakedző, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozója.

Dévény Anna 1935-ben született, gyermekként élte át Budapest bombázását, és kilencéves volt, amikor elveszítette édesanyját.

1954-ben érettségizett, majd gyógytornász képzésben vett részt. A diploma megszerzése után a pesti idegklinikára került, ahol tíz évig dolgozott. Később a Tétényi úti kórház neurológiai osztályán vállalt munkát. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskola művészitorna-edzői szakát.

Gyógytornászként dolgozott, koraszülöttek, sérült gyermekek és felnőttek mozgásrehabilitációjával foglalkozott, közben pedig művészi tornát tanított.

1976-tól dolgozta ki az egész világon egyedülálló módszerét, melynek lényege, hogy az izmok mozgatásával, masszírozásával stimulálják a nem, vagy nem megfelelően működő agypályákat, ezáltal az elérhető legjobb szellemi és testi egészségi állapotot biztosítják a kis betegeknek. A technikájában fellelhetők a művészi torna alapjai is.

Alapítványában módszerével számos gyermeknek és felnőttnek tudott segíteni kimagasló eredmények felmutatásával. Korai fejlesztéssel 80%-os volt a gyógyulási arány azoknál a gyermekeknél, akiknek nem szervi károsodásuk volt.

Dévény Anna 2015-ben így vallott módszeréről az InfoRádió Aréna című műsorában:

"Az útban mindig biztos voltam. Rettenetesen meg lettem hurcolva, mert aki mást mond, mint az addig elfogadott dolgok, az nem egy nyerő helyzet. Ki voltam én kiáltva mindennek, de egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy abbahagyjam" - fogalmazott.

Dévény Anna 1996 óta speciális tréningeket tartott. Munkásságát Batthyány-Strattmann László-díjjal, Prima Primissima Díjjal, a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2017-ben a Dévény-módszer kiérdemelte a Magyar Örökség Díjat.

Dévény Anna életének 81. évében hunyt el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
"Az útban mindig biztos voltam" - Elhunyt Dévény Anna
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást