Bezártak egy kórházi osztályt Pesten, mert az Ikeába mentek inkább dolgozni

InfoRádió
2017. június 21. 11:54
Meg nem határozott időre bezárták a Jahn Ferenc kórház 3-as számú belgyógyászatát, mivel tömegesen mondanak fel a nővérek.

A Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház 3-as számú belgyógyászatát a Hír TV információi szerint azért zárták be, mert a dolgozók tömegével mondtak fel. A kórház vezetése egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A felmondott nővérek és ápolók többsége a hírek szerint a közelben, újonnan megnyílt Ikea-áruházban vállalt munkát, ott ugyanis korábbi fizetésük többszörösét keresik meg.

A tévé kereste a bútoráruházat is, hogy erősítsék meg, hozzájuk mentek-e dolgozni a dél-pesti kórház dolgozói, ám a válaszban csak annyit írt a cég, hogy kollégái korábbi munkahelyéről nem adhat felvilágosítást.