eur:
394.77
usd:
370.68
bux:
65478.26
2024. április 19. péntek Emma

Tízmilliós fizetéseket osztogattak a végrehajtói kamarában

Három gyanúsítottja van a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál két évvel ezelőtt indult büntetőeljárásnak – írja a Magyar Nemzet.

 

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az Igazságügyi Minisztérium feljelentése alapján különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folytat eljárást a köztestületnél. A tárca a szervezet átfogó jogi, pénzügyi és informatikai átvilágítása után fordult a hatóságokhoz, ugyanis a vizsgálatok során az ellenőrök olyan körülményekre bukkantak, amelyek bűncselekmény gyanúját vetették fel - írta a lap

Egyes vezetők keresete meghaladta az évi tízmillió forintot,

és további milliókat vettek ki a pénztárból külföldi kiküldetések napidíjaként elszámolva. Ezek alapján nem kizárt, hogy a gyanúsítottak között van Krejniker Miklós, aki húsz éven át volt elnöke a végrehajtói kamarának. Az átvilágítási dokumentum szerint több mint hetvenmillió forint fizetést vett fel 2010 és 2015 között, valamint további hatmilliót, ami külföldi kiküldetéseinek napidíjaként járt neki.

A minisztériumi vizsgálati jelentés alapján előfordulhat, hogy Császti Ferenc korábbi alelnök is gyanúsítottja az ügynek. A volt alelnök 45 millió forintot keresett öt év alatt a kamarában, valamint további 7 millió forintot vett föl külföldi utazásaira.

Az ügyészségi feljelentéshez csatolt átvilágítási anyag szerint 2010–2014 között 765 millió forintot fordítottak informatikai célra, az viszont nem derült ki, pontosan mire is költötték az összeget.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×