Meg akarhatták ölni Orbán Viktort

InfoRádió
2017. június 16. 06:58
Emberölés előkészületével gyanúsította meg a rendőrség a szélsőséges nézeteket valló M. Pétert – írja a Magyar Idők. A Terrorelhárítási Központ és a belügyi vezetők közlése szerint a társával, R. Gyulával másfél éve elfogott gyanúsított a miniszterelnök elleni merényletre készült.

Pintér András, a gyanúsított kirendelt védője a Magyar Időknek megerősítette, a visszaalakított fegyverekkel rablógyilkosságra készültek. A 63 éves M. Pétert és a 61 éves R. Gyulát eddig lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsították. 2015 novemberében fogták el őket, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éles lőszereket találtak a gépkocsijukban.

Az ügyvéd szerint védence M. Péter tagadja, hogy köze lett volna a fegyverekhez, vallomása szerint azok egyébként is hatástalanítottak, és társáé, R. Gyuláé voltak, ahogy azt is tagadja, hogy merényletre készültek volna. A két férfi elfogása után azonban Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László akkori rendészeti államtitkár egy sajtótájékoztatón elmondta: az elfogottak egy kormánytag ellen készültek merényletre. A Magyar Idők szerint a házkutatások során a szándékot bizonyító feljegyzések kerültek elő.

A nyomozati iratok szerint M. Péter szélsőséges nézeteket vallott, a szélsőbalos ideológiától a szélsőjobbig jutott, állítólag a Magyar Nemzeti Arcvonallal és annak létrehozójával, id. Győrkös Istvánnal is szimpatizált - írja a Magyar Idők.