Sárközi Mátyás: "Apám szeretett gyorsan végezni a dolgokkal"

Infostart
2017. június 10. 10:01
Sárközi Mátyás, az InfoRádió londoni tudósítója egy új kötet megjelenése apropóján történeteket, emlékeket mesélt édesapjáról, a szintén író, költő Sárközi Györgyről az InfoRádió Aréna című műsorában.

Édesapjáról, Sárközi György költőről, prózaíróról, műfordítóról, folyóirat-szerkesztőről szól Sárközi Mátyás író, újságíró, publicista, az InfoRádió londoni tudósítójának új, a Mi erősebb: a dal vagy az orkán című kötete.

„Már tizennyolc éves korában megjelent verse a Nyugatban,

Babits Mihály fedezte fel.

A tizennyolc évesekről írt költeménye a mai napig a Nyugat ezüstkorának egy jó darabja. Egy rangos magyar költő könyvének címe is az ő verssorának kicsit javított változata.”

Nagy munkabírású ember volt Sárközi György, amit az is mutat, hogy az Athenaeum könyvkiadó irodalmi igazgatójaként is dolgozott, miközben hatszáz oldalas történelmi regényt írt – mondta fia, Sárközi Mátyás.

„Emlékszem, hogy a dolgozószobájában három hatalmas könyvespolcot megtöltött az ehhez összegyűjtött 48-49-es szakirodalom. Az a szomorú, hogy édesanyám a háború után, amikor minden utcai harc és házat ért belövés ellenére ezt az épen maradt, nagyon értékes gyűjteményt a frissen alakult Győrffy Népi Kollégiumnak ajándékozta. Amikor az megszűnt, a könyveket másfél éven belül szétszórták.”

Mátyás mindössze hétéves volt, amikor édesapját a háború végén elhurcolták.

„Úgy emlékszem apámra, mint egy nagyon nyugodt, kellemes férfira, aki nagyokat sétált velem vasárnaponként. Most olvastam anyám egyik levelében, hogy gyorsan beszélt és gyorsmozgású is volt. Gyakran négykezeseztek: verték a zongorát, anyám azt mondja, apám mindig előbb ért oda, egy fél taktussal mindig lemaradt apám mögött, mert

apám szeretett gyorsan végezni a dolgokkal.”

Sárközi György – fiának – gyerekverseket is írt, amiket aztán illusztrációkkal később kiadott az Athenaeum.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
1Sárközi Mátyás: "Apám szeretett gyorsan végezni a dolgokkal"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást