Fontos tudnivaló a lakások biztonságáról

Infostart
2017. június 4. 14:03
Az elektromos hálózat felújítására hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége Ipari-Technikai Bizottságának elnöke. Rádóczi László hozzátette, sokszor az elavult hálózat miatt keletkezik elektromos tűz a lakásban.

A biztosítás az előre nem látható, hirtelen eseményekre nyújt fedezetet – mondta el a MABISZ Ipari-Technikai Bizottságának elnöke. Rádóczi László hozzátette, ezek megelőzése érdekében ugyan sokat tehetünk, ha például karbantartjuk a vezetékeket, berendezéseket, mégis előfordulhat, hogy bekövetkezik a baj.

„A biztosítás a kockázatkezelés egyik, nagyon fontos eleme, de önmagában nem elég.”

Az ritkán, jellemzően akkor fordul elő, hogy a biztosító kár esetén nem fizet, ha súlyos gondatlanságot állapít meg – hangsúlyozta Rádóczi László.

„Ha tudatosan nincsenek betartva előírások, tudatosan szegnek meg üzemeltetési szabályokat. Ezeket a biztosítók a feltételeikben szabályozzák, de ezek nagyon ritkán fordulnak elő. A tűzbiztosítás szinte minden biztosítónál megtalálható és vannak kiegészítő megoldások is.”

A MABISZ Ipari-Technikai Bizottságának elnöke elmondta, a biztosítók kategorizálták a károkat, ennek alapján három fő okuk létezik: az elektromos hálózat, a készülék és az ember. Rádóczi László hozzátette, a hálózatot érdemes karbantartani, felújítani, az épületek korszerűsítésekor ez el szokott maradni.

„A technika fejlődésével nagy teljesítményű gépeket sokat használunk, amit a régi hálózat nem bír el. Összhangba kell ezeket hozni, alkalmassá kell tenni a hálózatot. Jó készülékeket használjunk, amelyeket ne hagyjunk felügyelet nélkül!”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hozza összhangba a hálózatot a technikai tempójával!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást