Csuja Imre: úgy kell bánni a szöveggel, mint a töltött káposztával

Infostart
2017. június 4. 16:54
A színházi évad végével a színész óhatatlanul meghal egy kicsit - mondja Csuja Imre, aki az Inforádió Aréna című műsorában beszélt arról is: nyaranta rendre elfogja őt egyfajta bizonytalanság, hogy ősszel folytatható-e minden ugyanott, ahol az évad végén abbamaradt.

A színházi évad végén mindig nagy kő esik le a színész szívéről, ugyanakkor picit meg is hal, legalábbis Csuja Imre így éli meg. Minden, ami addig olajozottan működött a lelkében, szellemiségében, érzelmeiben, véget ér – érzékeltette a színművész.

„Mindig megijedek a nyári szünettől, hogy tudom-e a jól begyakorolt, ugyanazzal a jó értelemben vett rutinnal folytatni szeptemberben.

Nem veszítem-e el a képességemet.

Az évadkezdés a születés, élünk, aztán a végén kicsit meghalunk, mert elfogy a feladat.”

Túl nagy bizonytalanságot azért nem érez, mert több mint harminc éve mindig tudja folytatni, de mindig úgy érzi: elmúlt valami – mondta Csuja Imre. A színművész azt is elárulta, a most próbált darabok szövegeit - IV. Henrik és a Falstaff – karban kell tartani.

„Mint a töltött káposztát, hogy a folyamatosan érkező vendégeknek mindig forró legyen.”

A pihenésről Csuja Imre azt mondta, „azért kinyitjuk a nyugágyat, de nem augusztus végén csukjuk össze, hanem öt vagy tíz nap múlva, aztán húsz nap múlva megint kinyitjuk és három napig fekszünk rajta, aztán megint becsukjuk. Szerencsére forgatok, a Valami Amerika 3-at, így aztán egész jövő nyáron kinyitom a nyugágyat és addig fekszem rajta, ameddig csak lehet.”

Csuja Imre elmondta, számára a kertészkedés is „nyugágyként” működik:

„gyomlálás közben jutnak eszembe a legjobb gondolatok.”

A teljes beszélgetést itt megnézheti, meghallgathatja - érdemes!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csuja Imre: "Mindig megijedek a nyári szünettől"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást