Tilos pletykálkodni a Fővárosi Törvényszéken

Infostart
2017. június 3. 15:28
A Fővárosi Törvényszék nemrég érkezett vezetője belső körlevélben azt írta, hogy a jövőben tilos lesz és szankcionálható mindenféle pletykálkodás, híresztelés és kéretlen véleményalkotás a bíróságon, de a vezető olyat sem szeretne látni, hogy valaki 15:55-kor kikapcsolja a gépét. A törvényszék elnöke, aki állítólag csak utólag látta a levél szövegét, vizsgálatot indított.

Az Indexhez is eljutott utasítás olyan előírásokat vezet be, amelyeknek ellenőrzését, betartatását maguk a dolgozók sem tudják elképzelni.

Az utasítás a következő dolgokat írja elő.

A munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".

Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."

Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból."

Akkor is kötelező használni az elektronikus belépő kártyát, ha cigarettázni vagy ebédelni mennek ki a munkatársak.

Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."

Tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.

Az igazgatóhelyettes a levél végén hangsúlyozza, hogy a "személyes találkozásig is a fentiek mindenkire nézve kötelező elvárásaim, mostantól, kivétel nélkül, és ezek betartását ellenőrzöm". Az nem derül ki, milyen eszközzel kívánja ellenőrizni a dolgokat az igazgatóhelyettes, de az elvárások kihirdetése legalábbis érdekesség teszi, milyen viszonyok uralkodhatnak a törvényszék Gazdasági Hivatalában.

Az igazgatóhelyettes a körlevelében azt írta, hogy a Fővárosi Törvényszék elnökével egyeztetve és egyetértésével adta ki az utasítást, de az Index úgy tudja, hogy az elnök nem ismerte a levél tartalmát a kiküldése előtt. Az Indexnek a törvényszék azt mondta a levéllel kapcsolatban, hogy pénteken Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke – a Gazdasági Hivatal igazgatójának bevonásával – megkezdte az igazgatási vizsgálatot.