Most nem csak az allergiások akadhatnak ki

InfoRádió
2017. május 29. 18:28
Kidobott pénz? A pollenkoncentrációnak semmi köze az államilag a védekezésre fordított hatalmas összeghez - most az is kiderült, miért.

Nem működött eredményesen a parlagfű elleni védekezés rendszere 2013 és 2015 között - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, amelynek eredményeit hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra. Nem mutatható ki összefüggés a parlagfű elleni védekezésre fordított erőfeszítések és a parlagfű pollen koncentrációjának változása között, az utóbbira például az időjárásnak nagyobb hatása volt - mondta Németh Erzsébet felügyeleti vezető, hozzátéve: bár vannak apróbb adminisztrációs hiányosságok, de

inkább a teljes rendszer felülvizsgálata szükséges, mint ezen apróbb hibák kijavítása.

A tájékoztatón az is kiderült, hogy

a parlagfű koncentrációja egyik tárgyalt évben sem csökkent köbméterenként 30 pollenszem alá, pedig a hatóságok ezt a célt tűzték ki maguk elé.

Az ÁSZ megállapította, hogy

  • a kormányhivatalok számára az előirányzatot nem a parlagfű elleni védekezés időszakában biztosították, így az nem hasznosult megfelelően. Volt, hogy csak októberben kapták meg a kormányhivatalok a forrásokat, melyeknek így arányában nagy részét vissza kellett fizetni, mivel azt nem a megfelelő időben tudták felhasználni.
  • Alacsony volt a közfoglalkoztatásban végrehajtott parlagfű-mentesítés hatékonysága.
  • A közérdekű védekezéssel érintett terület nagysága, illetve a kormányhivatalok által ellenőrzésre fordított napok száma folyamatosan csökkent. A Földmérési és Távérzékelési Intézet 2013-2014 között nem, 2015-ben pedig az ország területének csak egy részén végzett távérzékeléses parlagfű felderítést, ezért a parlagfű veszélyeztetettségi térkép frissítése nem történt meg. A közérdekű védekezés rendszerében részt vevő kormányhivatalok és jegyzők nem szabályszerűen látták el feladataikat.

  • Bár a szabályozási környezetet kialakították és számos intézkedés történt a védekezés során, ezek csak részben voltak hatékonyak, a hosszú távú célok megvalósítását nem biztosították.
  • Nem volt a védekezésben teljesítmény-értékelés, a szakmai koordinációt ellátó Földművelésügyi Minisztérium nem tudta pontosan, mekkora a fertőzött terület és mennyi kiadást fordítottak a védekezésre.

Az ÁSZ az egész rendszer felülvizsgálatát szeretné. Intézkedési terv elkészítését várják minden érintett szervezettől a rá vonatkozó javaslatok tekintetében. Azt az ÁSZ jóváhagyása után belső szabályként kell kezelni és megvalósítani. 

Előzmények:

Tavaly parlagfű elleni kormánybiztos kinevezését sürgette a jövő nemzedékek szószólója, és kikelt magából az ombudsman parlagfűügyben, mert a nagyok megússzák a büntetést, a kiskertek tulajdonosait viszont büntetik az önkormányzatok. 2014-es botrány volt, amikor az 1%-os szja-felajánlásokból parlagfű elleni harcra kapott 1,1 milliárd forintot csaknem egészében másra költötte a minisztérium, és mint később kiderült, ez nem bűncselekmény. Később közölték: visszaadják az átcsoportosított pénzt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem működik megfelelően a parlagfű elleni védekezés rendszere
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást