Félmillió ember keresi háziorvosát

Infostart
2017. május 29. 16:22
Több mint 350 háziorvos hiányzik a rendszerből, ezért 440 ezer ember él úgy, hogy településén nincs állandó alapellátó személyzet. A kormány most többlettámogatással igyekszik vonzóvá tenni az évek óta üresen álló praxisokat.

A Világgazdaság írt arról, hogy a háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen. A legtöbb háziorvos Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Somogy és Tolna megyéből hiányzik. Ezekben a megyékben 10 százalék felett van a betöltetlen praxisok száma, és

összesen 440 ezer embernek nincs állandó háziorvosa.

Az elmúlt tizenöt évben több mint 6 százalékkal csökkent az alapellátó orvosok aránya. Csak a városokban dolgoznak többen 2000 óta,

a kisebb településeken munkálkodó gyógyítók száma negyedével lett kevesebb.

Az állam 2014 óta igyekszik pályázati támogatással vonzóbbá tenni az üres praxisokat. Akkor 413 millió forintot, tavaly már félmilliárdot biztosított erre a célra.

Az elnyerhető támogatási összeg a praxis betöltetlenségének függvényében nettó 6 és 10 millió forint között alakult. Az elnyert támogatási összeg szabad felhasználású.

Mindemellett a kormány tavaly 250 millió forintot biztosított azoknak a háziorvosoknak, akik praxisjogot szeretnének vásárolni.

A kabinet most minden eddiginél több pénzt fordít a pályázatokra

– mondta egy budapesti rendezvény után Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.

"Ez a probléma nem csak a mi problémánk, hanem egész Európa ezzel küzd. Az alapellátásban dolgozó kollégáink kora mindenütt nagyon magas" - mutatott rá az államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ettől az évtől minden támogatást megdupláztak.

"Ma ott,

ahol a praxis több mint éve üres, nettó 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet igénybe venni"

- jelezte az államtitkár.

Hozzátette, hogy a másfél hónapja meghirdetett támogatásokra nagy az érdeklődés.

A becslések szerint Magyarországon évente 250-300 új háziorvosra lenne szükség ahhoz, hogy 2025-re ne maradjon 900 ezer ember állandó háziorvos nélkül.

Más intézkedések kellenének

Értékeli az üres praxisok betöltésére szánt megnövekedett források lehetőségét az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (FAKOOSZ) elnöke, de szerinte ez nem elég, nem ez teszi majd vonzóvá a háziorvosi munkát - mondta az InfoRádióban Selmeczi Kamill.

Szerintük a finanszírozást kellene emelni és akár bruttó egymillió forintot is kereshetne egy háziorvos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Félmillió ember keresi leendő háziorvosát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást