Zacher Gábor szerint így fékezhető meg a droghasználat

Infostart
2017. május 26. 13:27
Folytatódik a gyermekotthonokban élő fiatalok droghasználatának megelőzését, visszaszorítását célzó uniós program, amelynek keretében közösségi tevékenységeken vehetnek részt a gyerekek. A Legyen más a szenvedélyed! 2. című projekt keretösszege kétmilliárd forint. Zacher Gábor toxikológus szerint, ha jól szervezett a program, akkor sikeres lehet.

Alapvetően már a tizenkét éves korosztály is veszélyeztetett, a kortárscsoport-minták nagyon intenzíven hatnak, mert hiányoznak a klasszikus pozitív szülői minták – mondta Zacher Gábor. A toxikológus hozzátette, a gyerekek 12-től 21 éves korukig együtt vannak, és mivel a példaképek mindig fölülről jönnek,

könnyebben magával ragadhatja a kisebbet, ha a „nagyfiú” iszik, dohányzik, esetleg „cuccozik”, mint a családi környezet, ahol azért lehet pozitív minta.

„Nem szabad általánosságban beszélni, nincs arról szó, hogy minden intézetben csak negatív példákkal lehet találkozni. Azonban ennek a populációnak az alkoholfogyasztása és szerhasználata az átlagos, hasonló korú populáció fölött van.”

Zacher Gábor elmondta, a fiatalok általában az olcsó szerekhez tudnak hozzáférni, a toxikológus hozzátette, egy biofüves cigaretta 400 forintba kerül.

„Álságos a biofű elnevezés,

ne gondoljuk, hogy bio körülmények között nevelt kendernövényről van szó, ezek szintetikusan előállított, a marihuánához hasonló szerkezetű és hatású vegyületek, amelyeknek a hatáserőssége azonban sokszor meghaladhatja a marihuánáét.”

A gyermekotthonokban élő fiatalok droghasználatát megelőző Legyen más a szenvedélyed! 2. uniós programról Zacher Gábor kiemelte, a hatékonysága a megvalósításán múlik, azon, hogyan sikerül a gyerekeket megszólítani.

„Remélem, nem az elrettentetésről fog szólni, hanem megpróbál egyéb lehetőségeket, példákat állítani, például a sport vagy más hobbi területeken,

amelyek a gyerekek épülését szolgálják. Sokkal inkább, mint a szerhasználat, ami talán adhat pillanatnyi örömöt, de a szintetikus drogok világában különösen rengeteg veszélyt hordoz magában.”

Ha egy szerhasználó gyerek a környezetében azt látja, más nem használ, vagy kikopik abból a társaságból, vagy szembesül azzal, neki sincs rá szüksége, és nem akarja tovább csinálni – mondta a toxikológus. Ebben az esetben van remény a pozitív változásra – hangsúlyozta Zacher Gábor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zacher Gábor szerint így fékezhető meg a droghasználat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást