Drasztikus közúti ellenőrzés a magyar utakon

InfoRádió
2017. május 26. 14:58
Országos közúti ellenőrzési akció volt keddtől csütörtökig: a három nap alatt több mint négyezer-háromszáz járművet ellenőriztek, ezek közül a veszélyes áruk közúti szállításának szabályai, vagyis az ADR alá eső kocsik száma meghaladta a kilencszázat.

A Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és társhatóságok (a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a területileg illetékes közlekedési hatóságok) részvételével tartották meg a „DISASTER 2017 ADR I.” elnevezésű, háromnapos közútiellenőrzés-sorozatot. A cél a közúti közlekedés biztonságának növelése mellett az illegális nemzetközi és belföldi veszélyes szállítmányok, a rejtett vagy szabálytalan veszélyesáru-szállítás felderítése volt.

Az akcióban 167 ellenőrzési helyszínen (gyorsforgalmi utakon, fő- és mellékutakon, határátkelőkön) dolgoztak, és 20 járőröző csoport is járta az utakat, ők az egyes ellenőrzési helyszíneket elkerülő járművezetőket és járműveket vizsgálták. Az ellenőrzéseken több mint hétszáz ember vett részt

Az akció során 4360 járművet ellenőriztek, 908 szállított az ADR hatálya alá tartozó veszélyes árut, és

64 esetben tártak fel szabálytalanságot, 18 esetben tartottak vissza járművet, 18 bírságoló határozatot is kiadtak.

Az ellenőrzött járművek összesen több mint 3 millió kilogrammnyi, valamint 1 millió liternyi veszélyes árut szállítottak.

 Az ellenőrzés alá vont ADR-es járművek több mint 7 százalékánál találtak a katasztrófavédelem ellenőrei valamilyen hibát, hiányosságot. A legtöbb hibát a rakományrögzítésnél, valamint a tűzoltókészülékeknél találták, és a fuvarokmányok sem vezették többen megfelelően. 

A társhatóságokkal együtt 435 esetben intézkedtek. Számos esetben találkoztak a pihenőidők be nem tartása miatti szabálytalansággal, illetve egyéb hiányosságokat, közlekedési szabálysértéseket is megállapítottak.