eur:
393.72
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ennyi jut gyermekétkeztetésre

A jövő évi költségvetésben minden eddiginél többet, 79 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta: jelenleg

majdnem félmillió gyerek étkezik ingyen

a bölcsődében naponta négyszer, az óvodában és az iskolában naponta háromszor, továbbá sokan kedvezményesen kapják az ételt.

2010-hez képest megötszöröződött az ingyen étkező bölcsődések száma, az óvodások esetében 2010-ben tízből három gyermek, 2018-ban már nyolc kapja ingyen a reggelit, az ebédet és az uzsonnát - ismertette az adatokat az államtitkár.

Novák Katalin szólt arról is: fontos az ételek és az étkezés minősége is, ezért módosították a közétkeztetési rendeletet és ezért hirdették meg a Menő menzák az iskolában című pályázatot, amelynek célja, hogy még egészségesebbé és szerethetőbbé tegyék a menzákat.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×