Váratlan információk a Dózsa György úti balesetről

InfoRádió
2017. május 22. 19:01
A tragédia éppen egy hete hétfő délután történt, két ember halt meg, egy pedig életveszélyes állapotban van kórházban.

Az ATV információi szerint a Dózsa György úti baleset mindkét áldozata ugyanannak - a megállóba csapódott - autónak az utasa volt, így a megállóban várakozók közül senki sem vesztette életét. Az a harmadik vízműves dolgozó is ebben a kocsiban ült, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba és még mindig küzdenek az életéért.

Akiről tehát eddig azt hitték, hogy a megállóban várakozva érte a halál, valójában a hatalmas ütközéstől repült ki a járműből, és úgy vesztette életét szinte azonnal. Az információt a BRFK Kommunikációs Osztálya megerősítette.

A balesetben két személygépkocsi karambolozott a főváros XIII. kerületében, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca sarkán. Az ütközés következtében az egyik autó egy trolimegállóba csapódott, utasait a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott autóból.

A másik autóban utazó férfi – akiről kiderült, hogy több mint tíz éve a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja volt – cáfolta a szemtanúk azon állítását, hogy legalább 120-130 km/órás sebességgel haladt volna, bár hozzátette: lehet, hogy "lehet, hogy túllépte a sebességet". Az áldozatok családjának később pénzt ajánlott fel.

A BKK szerint a járdára felállást megakadályozó oszlopok a hétfői Dózsa György úti balesetnél jelentkező, hasonló nagyságú fizikai erőkkel szemben hatástalanok.