Itt a Varga Mihály által ígért belső vizsgálat eredménye

InfoRádió
2017. május 22. 15:48
Fiatalok hazahívása: komoly hibákat állapított meg a vizsgálat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem járt el kellő körültekintéssel a Vállalkozz itthon fiatal! program lebonyolításában az OFA Nonprofit Kft., ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója munkaviszonyának megszüntetését - közölte hétfőn az NGM.

Korábban a 444.hu írt arról, hogy a minisztérium és az OFA közös először 2015-16-ban a Gyere haza fiatal! programot hirdette meg, de egy év alatt csak 105 fiatalt tudtak hazacsábítani körülbelül százmillió forintból. Tavaly uniós pénzből aVállalkozz Itthon Fiatal! programmal újra megpróbálták behúzni a fiatalokat. 

A 2016 januárjában beindított programban 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ígértek azoknak a fiataloknak, akik Budapesten vagy Pest megyében indítanának saját vállalkozást.

Budapesten és Pest megyében eddig 67 cég, az ország többi részén pedig 52 cég pályázott a támogatásra, szerződést azonban egyelőre csak 5 céggel kötött az állam.

A kötelező 8 hónapos képzés elvégzése és az üzleti terv elkészülte után a résztvevők jelentős része annak ellenére sem kapta meg a támogatást, hogy a céget többen megalapították és emiatt a járulékokat is fizetik. Mivel innovációs cégekről van szó, ezért több esetben előfordult, hogy az üzleti tervet egy másik vállalkozás valósította meg helyettük, így nemcsak a vállalkozásuknak mondhattak búcsút, de a havi 80 ezer forintos állami elvonásoknak is. Nem csak ennyit bukhatnak a fiatal vállalkozók, ha ugyanis nem valósítják meg az üzleti tervben szereplő ötletet (ami sok esetben már elavult), akkor a 200 ezer forintos képzési költséget is vissza kell fizetniük.

Varga Mihály az első cikkek megjelenése után az őt megkereső RTL Klubnak azt mondta, nem érti, miért nem kaptak még egy forint támogatást sem a Vállalkozz itthon, fiatal! nevű kormányprogram résztvevői, amelyet ő jelentett be több mint egy éve.