Nincs politikus az Alstom-ügy kihallgatott gyanúsítottjai között

Infostart
2017. május 16. 20:24
Még folyik a nyomozás a 4-es metró ügyében. Az ügyészség három ember ellen indított eljárást vesztegetés miatt. Az ügy egyik gyanúsítottja ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében.

Az Alstom-ügy határideje 2017. augusztus 3., két gyanúsítottat hallgattak ki, egy ember ellen pedig nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – mondta a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.

„Felkutatásáért különböző intézkedéseket tett az ügyészség, tudomásunk szerint egy nem uniós tagállamban tartózkodik, kiadatásáról később születhet döntés.”

Az ügyben a vesztegetési összeg 7,3 millió euró.

A gyanúsítottként kihallgatottak egyike sem közszereplő, tehát nem jelenlegi vagy korábbi politikus – hangsúlyozta Simon Richárd.

„A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozóiroda beszerezte a különböző országokban folyamatban volt nyomozások iratait, és folyamatos a kapcsolat a külföldi társhatóságokkal, ha újabb bizonyítékok keletkeznek bármelyik hatóság előtt, azt beszerezzük.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nincs politikus az Alstom-ügy kihallgatott gyanúsítottjai között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást