Életveszélyes busszal vitték volna a gyerekeket, a szülők léptek közbe

InfoRádió
2017. május 16. 13:42
Rendőrt hívtak a szülők, amikor meglátták, milyen busszal vitték volna a gyerekeket egy visegrádi kirándulásra.

Egy anyuka mutatta meg a Facebookon, hogy a háromnapos kirándulásra egy olyan busszal vittek volna kétosztálynyi diákot, amelyen legalább az egyik abroncs futófelülete teljesen elkopott.

A szülők a kerék láttán rendőrt hívtak,

és nem engedték elindulni a buszt. A szülő által leírtak szerint a rendőrség végül nem vett fel jegyzőkönyvet, mert a busz nem közlekedett, hanem a parkolóban állt – közölte a vezess.hu.

A Fóti Ökumenikus Általános iskola és Gimnázium diákjai végül vonattal, komppal és busszal jutottak el Visegrádra, csomagjaikat pedig a szülők vitték el.

Egy szülő levelet írt a Pest Megyei Kormányhivatalnak, amelyben az eset kivizsgálását kérte. Ebben megemlítette, hogy a busz tulajdonosának ukrán akcentusa, megjelenése, majd későbbi felháborodása sem erősítette a bizalmukat. Új buszt nem kívánt rendelkezésre bocsátani.

A 17 halálos áldozatot követelő veronai busztragédia után a kormány konzultációt indított a buszutak szabályozásáról. Áprilisban megjelent egy törvénymódosítás, amely korlátozza az iskolák – ezzel együtt az állami fenntartó, a Klik – anyagi felelősségét arra az esetre, ha a külföldi utakon baj érné a diákokat.

Április végén egy Londonba tartó, iskolásokat szállító buszt állítottak meg az osztrák-magyar határon, mert az osztrák szakemberek hibát találtak.