eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az egész család megvédhető a gyereknek adott oltással

Gyermekorvosok szerint ajánlatos minél kisebb korban védekezni a rotavírus ellen, hiszen ezzel nemcsak a kisgyermeket, de a többi családtagot is meg lehet védeni a súlyos lefolyású betegségtől.

A szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható - hívta fel közleményben a figyelmet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A rotafertőzés gyakorlatilag elkerülhetetlen:

világszerte szinte minden kisgyerek átesik rajta különböző súlyossággal, a családtagokat, idős, beteg nagyszülőket is a csecsemő immunizálásával lehet megvédeni, hiszen a rotavírus ellen nincs hatékony gyógyszer.

Póta György kiemelte: súlyos kiszáradással fenyegető fertőzésről van szó, a tünetek a kisgyermekek, csecsemők esetében olyan erősek lehetnek, hogy akár infúziós kezelésre is szükség lehet. Magyarországon a rotavírus-fertőzéssel kórházba kerülő kisgyermekek több mint 60 százaléka 24 hónapnál fiatalabb, és 3 százalékuk szorul intenzív osztályon ellátásra.

Fontosak a határidők

Az oltás már hat hetes kortól elkezdhető, és a kétadagos oltási sorral 12 hetes korra kialakítható a védelem. Fontos azonban, hogy a baba 24 hetes kora előtt kapja meg mindkét adag vakcinát, a háromadagos vakcinával legkésőbb a baba 32 hetes koráig be kell fejezni az oltási sorozatot - hívta fel a figyelmet a gyermekorvos.

Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense, családorvos kiemelte, hogy a rotavírus borzasztóan ragályos, nagyon hamar megfertőzheti a család arra fogékony tagjait.

A vírus életképes marad a játékokon, jelen lehet a mosdóban, a konyhában, a fertőzött széklettel szennyezett tárgyakról, kézről pedig közvetlenül is bejuthat a gyermek szervezetébe.

A rotavírus elleni oltás 81 ország oltási rendjében szerepel és Magyarországon is egyre több önkormányzat ismeri fel a megelőzés fontosságát.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×