Új híd épül a Dunán

InfoRádió
2017. május 12. 15:48
2021 végén, 2022 elején adhatják át a forgalomnak a Paks-Kalocsa Duna-hidat. A létesítmény megépítésének egyik célja, hogy a Duna kalocsai oldalán élők könnyebben vállalhassanak munkát nem csak a Paksi Atomerőmű új 5. és 6. reaktorblokkjainak építkezésen, hanem a működtetésükben is.

Egy 2015 júniusában hozott kormányhatározat a Tolna és Bács-Kiskun megyét összekötő dunaföldvári és a Szekszárdtól északra megépített híd után egy harmadik építmény megvalósítását tartalmazza. Ennek előkészítésére, vagyis a tervezői munka elvégzésére a központi költségvetés 870 millió forintot biztosított - írja a Portfolio.hu.

A jelenlegi tervek szerint a létesítményt és a hozzá kapcsolódó utakat 2021-22-ben, vagyis a Paks 2 projekt építkezésének megkezdése után adhatják át a forgalomnak, a hídnak, illetve a javuló közlekedési lehetőségeknek köszönhetően a Duna kalocsai oldalán élők könnyebben vállalhatnak munkát nemcsak az építkezésen, hanem a működtetésben is. 

Az eredeti tervek még arról szóltak, hogy 2018-ra, az erőmű beruházás kezdetére készül el a híd. A beruházással összefüggésben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter áprilisban szorgalmazta a kalocsai Duna-híd építésének felgyorsítását.

Új fejlemény az ügyben, hogy hamarosan várhatóan kiírják a harmadik tervpályázatot, miután az építtetői feladatokat ellátó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervező kiválasztására 2016-ban lefolytatott két közbeszerzési eljárása eredménytelenül zárult. A tervezőnek el kell készítenie az új Duna-hidat tartalmazó 512-es számú főút Kalocsa-M6 autópálya közötti szakaszára és a ma Paksot Gerjennel összekötő földút nyomvonalára tervezett szilárd burkolatú közútra vonatkozó környezetvédelmi hatástanulmányt. Van rá esély, hogy a tervezői szerződést június környékén aláírják.

A kivitelezésre is közbeszerzést kell majd lefolytatni. A győztes ajánlattevővel majdan megkötendő vállalkozói szerződés aláírásától számítva várhatóan 26 hónapig fog tartani az építkezés.

A tervezett nyomvonal: a dunántúli oldalon az M6 autópályától indulva Dunaszentgyörgyöt délről kerülve vág neki keleti irányba a Dunának, majd az új hídon át az alföldi oldalt Foktőtől északra kerülve éri el, és csatlakozik az 512-es számú főút meglévő szakaszába, amely lehetővé teszi a Kalocsától két kilométerrel északra csatlakozást az 51-es főútba. Ha a híd és valamennyi rávezető út megépül, az jelentős előrelépés lesz a kerékpárt használók számára is, hiszen a hídon irányhelyes utakat alakítanak ki, ezzel az egész tervezett infrastruktúra kerékpárosbarát lesz.