Gyürk: „Ha egy ország rossz döntést hoz, az később nem korrigálható”

InfoRádió
2017. május 11. 07:24
A Magyar Idők interjút közöl a Fidesz kampányfőnökével. Gyürk András a lapnak azt mondta: ha a bevándorlás kérdésében egy ország rossz döntést hoz, az később már nem korrigálható. A Magyar Nemzet arról ír, hogy közel hatmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy akcióban. A Portfolio cikke szerint 2016 és 2017 eleje között 31 200-zal csökkent az ország népessége.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy közel hatmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy akcióban. A Békés megyei nyomozók három veszprémi férfit fogtak el, akik már régóta értékesítettek kábítószert Veszprémben. Nógrád megyében pedig három ember ellen indult büntetőeljárás kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A drogot anya és lánya árulta. A hatályos büntetőtörvénykönyv a kábítószer-kereskedelmet alapesetben öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

A Magyar Idők interjút közöl a Fidesz kampányfőnökével. Gyürk András a lapnak azt mondta: ha a bevándorlás kérdésében egy ország rossz döntést hoz, az később már nem korrigálható. A 2018-as választásnak ez a történelmi jelentőségű tétje – tette hozzá Gyürk András. A kampányfőnök szerint a felmérésekből egyértelműen látszik, hogy az országban nincs kormányváltó hangulat, még ha vannak is olyanok, akik ennek a látszatnak a kialakításában érdekeltek. Gyürk András a lapnak arról is beszélt, hogy egy évvel a választás előtt a technikai felkészülésre még van idejük, de már most készen kell állni a válasszal arra a kérdésre, hogy miért akarják azt, hogy a választók a Fidesz pártra szavazzanak.

A Magyar Idők arról ír: a magyar kormány célja, hogy a teljes civil világ részesülhessen a norvég civil alap pénzeiből, ezért ragaszkodik hozzá, hogy beleszólása lehessen annak a pályázatnak a kiírásába, amelynek alapján kiválasztják a pénzek alapkezelőjét – mondta a lapnak a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Perényi Zsigmond hozzátette: a tartalmi kérdések jelentős részében valószínűleg nem lesz vita a május közepi tárgyaláson, a sarkalatos pont szerinte az alapkezelő kérdése lesz.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a gödi speciális otthon ügyében a civilek jogsértést követtek el. Czibere Károly elismerte, hogy számos tennivaló van még az ellátórendszer fejlesztésében, de úgy véli, a gödi otthonról készült verésről, kikötözésről és éheztetésről szóló civil jelentés túlzó.

A Világgazdaság interjút közöl a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójával. Bernáth Tamás a lapnak azt mondta, a pénzintézet nagymértékben növelni kívánja üzleti aktivitását 2017-ben, miközben a termékpalettája is bővül. Még ebben az évben bővítik az MFB Pontok hálózatát is. Szerinte azok egyértelműen beváltak, ezért bővítik is a hálózatot: akár már a nyárra a jelenlegi 442-ről 600-650-re emelkedhet a számuk.

A Portfolio arról ír, hogy 2016 és 2017 eleje között 31 200-zal csökkent az ország népessége, ami az elmúlt 20 év negyedik legnagyobb mértékű népességvesztését jelenti. Földrajzilag nézve pedig a 31 ezres fogyásból 27 ezret Kelet-Magyarországon mértek. Egyedül Közép-Magyarországon növekedett a lakosságszám, itt 6 ezerrel többen éltek idén év elején, mint tavaly ugyanakkor. A népességszám alakulását a természetes fogyás, illetve a belföldi és a nemzetközi migráció együtt befolyásolják.

A Világgazdaság szerint nagyon népszerűek a fogyasztási hitelek. Bő harmadával több fogyasztási hitelt vettek fel a háztartások az első negyedévben, mint egy évvel korábban. A megkötött szerződések összege megközelítette a 87 milliárd forintot. Változatlanul a személyi kölcsönök tartják lendületben a piacot, amelyekből közel 60 milliárd forint értékben vettek fel az ügyfelek.

A napi.nu arról számol be, hogy Norvégiában jövőre elkezdik építeni a világ első elektromos meghajtású önjáró teherhajóját, amely egy feltöltéssel képes 65 tengeri mérföldet, vagyis 120 kilométert megtenni 12-15 csomós sebességgel. A tervek szerint a teherhajót 2020-ban állítják üzembe, ha megkapja a szükséges engedélyeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást