Átszervezték a nemzeti rendezvényszervezést

Infostart
2017. május 11. 21:14
A nemzeti fejlesztési miniszterhez került a nemzeti rendezvényszervezés. A jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gondoskodik - más szervezetekkel együttműködve - a nemzeti ünnepek megszervezéséről és lebonyolításáról.

A Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg a változást érintő két jogszabály. Eddig a rendezvényszervezést a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára irányította. A sajtónyilvános eseményeken meg az a Szabó László vett részt, aki a 444.hu újságírójának állítása szerint egy múlt heti újbudai rendezvényen lerángatta a lépcsőn és elvette a mobiltelefonját. Az ügyben a rendőrség is nyomoz. Az egyébként fideszes politikus a hvg.hu inzultálást firtató kérdésre is válaszolt a minap.

„Nem, nem, semmiféle erőszak nem történt.”

A Népszava azt írta, hogy az eset után Szabó Lászlót lefokozták, de később a HM jelezte: az átszervezés már tavaly szeptemberben megtörtént. A Magyar Távirati Iroda egyébként műár egy három héttel ezelőtti hírben is a Honvédelmi Minisztérium nemzeti rendezvényszervező főosztályának programigazgatójaként írt róla.

Az NFM most mindenesetre átvette ezeket a feladatokat. A Magyar Közlöny szerint a jogutódlás időpontja április 30.

A rendeletmódosítás értelmében májustól Seszták Miklós fejlesztési miniszter feladatai közé tartozik, hogy

kidolgozza és megvalósítsa a nemzeti rendezvények koncepcióját,

kidolgozza a világkiállításokon való magyar részvételre irányuló javaslatokat, valamint ellátja a világkiállításokon való magyar részvétellel összefüggő feladatokat. Továbbá, hogy a sportpolitikáért felelős miniszter részére szakmai támogatást biztosít a magyarországi, kiemelt nemzetközi sportesemények lebonyolításához.

A turisztikai ügynökség pedig közreműködik ezen feladatokban, valamint egyebek mellett koordinálja és szakmai szempontból támogatja a belföldi és nemzetközi turisztikai vonzerő szempontjából kiemelt rendezvényeket. Az ügynökség által működtetett Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. gondoskodik a rendezvények lebonyolításáról.

A közlönyben a témában megjelent kormányhatározat értelmében Seszták Miklós dönt mások mellett az előre meg nem határozott rendezvények kiemelt fontosságú rendezvénnyé minősítéséről is.

Seszták Miklósnak egyébként a nemzeti rendezvények idei koncepcióját felül kell vizsgálnia, a módosításokat május 31-ig kell előterjesztenie.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Átszervezték a nemzeti rendezvényszervezést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást