Völner Pál: "nem hiszem, hogy az ügyvédi irodák átláthatósága a legnagyobb probléma"

Infostart
2017. május 9. 21:08
Az ügyvédi titoktartás védelmével indokolta az igazságügyi tárca államtitkára, hogy a jelenleg az Országgyűlés előtt fekvő ügyvédi törvénnyel sem teszik átláthatóbbá az ügyvédi irodák tevékenységét.

Bekerültek az új ügyvédi törvénybe azok a változtatások, amelyek korábban a kamara és a szakmai szervezetek részéről felmerültek – mondta el az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Völner Pál hangsúlyozta:

csapatmunka volt.

Arról, hogy az ügyvédi irodák tevékenységének átláthatóságának szabályozása kimaradt a törvényből, az államtitkár azt mondta, azért lehetett, mert szakmai részről nem érkeztek olyan érvek, amelyek napirendre tűzték volna. Völner Pál hozzátette, az a 2015-ös döntés, amely eltörölte azt az egy évvel korábbi előírást, amely szerint az ügyvédi irodáknak, a gazdasági társaságokhoz hasonlóan kötelezővé tette, hogy az éves pénzügyi beszámolóikat nyilvánossá tegyék, azért született, mert az ügyvédi munka jellege eltér a gazdasági társaságokétól, az ügyvédi irodák titoktartásra kötelezettek.

Egyszer már átlátható volt

2014 márciusában fogadta el az Országgyűlés azt az előírást, hogy az ügyvédi irodáknak kötelező közzé tenniük éves pénzügyi beszámolóikat, 2015 júniusában azonban,  amikor már néhány ügyvédi iroda be is nyújtotta e dokumentumot az ügyvédi kamarának, a Ház váratlanul eltörölte a kötelezettséget. Az akkori sajtóhírek alapján a kormánypárti képviselők sem tudták, hogy ki nyújtotta be az erről szóló – egyébként az igazságügyi tárca által sem támogatott – módosítást egy salátatörvényhez, mégis megszavazták.

„Az átláthatósági részt a törvényalkotó így is meg tudta állapítani. Ahol követelmény az átláthatóság,

a közszféra oldaláról, jelenleg is áttekinthetők a szerződések.”

Az üvegzsebtörvény mellett az önkormányzati és állami döntések szerződéseit most is nyilvánosságra kell hozni – közölte az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

„Azt, hogy melyik iroda milyen értékben kap megbízást a közszférából, jelenleg nyilvános adat.”

Az azonban eltérne a nyugati szabályozástól is, ügyvédi titoktartás szempontjából, ha az is nyilvános lenne, hogy egy ügyvédi irodának havonta milyen megbízása van egy-egy multinacionális céggel – hangsúlyozta Völner Pál.

„Ezt a témakört nem a széles nyilvánossággal osztják meg. Egy ügyvédi iroda ugyanúgy az adóhatóság látókörébe tartozik, törvényesen kell működnie, be kell tartania a számviteli, könyvviteli szabályokat, ez teljesen tisztázott. A transzparenciát pedig a közszféra felől a törvény biztosítja.”

Arról, hogy az ellenzék szerint az lehet a háttérben, hogy nem kívánják nyilvánosságra hozni a kormányzathoz közelálló ügyvédi irodák bevételeit, Völner Pál úgy vélekedett,

semmi nem indokolja, hogy a korábbinál szélesebb körben nyilvános legyen az ügyvédi irodák szabadpiaci aktivitása,

hogy szigorítsanak a korábbi vagy a más országokhoz képesti gyakorlaton.

„Nem hiszem, hogy jelenleg ez a magyar gazdaság és a jogásztársadalom legnagyobb problémája, de ha a többség így érzi, az érintettek el kell, hogy gondolkodjanak ezen a kérdésen.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Völner Pál: "nem hiszem, hogy az ügyvédi irodák átláthatósága a legnagyobb probléma"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást