Feloszlott a brit parlament választott kamarája - a nap hírei

InfoRádió
2017. május 3. 22:06
A tervezett 9 százalék helyett 7 és fél százalék lenne a reklámadó mértéke a Fidesz javaslata alapján. Az LMP kiemelt céljának tartja a párt társelnöke, hogy népszavazás döntsön a paksi bővítésről.

A tervezett 9 százalék helyett 7 és fél százalék lenne a reklámadó mértéke a Fidesz javaslata alapján - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Kósa Lajos a jogszabályról szóló parlamenti vita előtt azt mondta: erről a párt egyeztetett a nemzetgazdasági tárcával. A fideszes politikus az InfoRádióban közölte: addig akarják fenntartani a 7 és fél százalékos szintet, amíg nem teljesül az uniós kötelezettség, amely a korábban befolyt reklámadó-bevétel visszafizetését írja elő. Az MSZP a reklámadó eltörlésére szólította fel a kormányt, emellett a Jobbik és az LMP is bírálta a kabinetet a közteher miatt, mert szerintük az csak a kormány érdekeit szolgálja.

Minden ágazat nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat jövőre a tegnap benyújtott költségvetési tervezet alapján. A végszavazás a tervek szerint június 15-én lesz a parlamentben. A javaslat értelmében oktatásra 81, az egészségügyi területre 102, nyugdíj, családi és szociális kiadásokra 287, a rendvédelemre 83, gazdaságfejlesztésre pedig 205 milliárd forinttal biztosít többet a büdzsé. Több adónem is csökken: a kisvállalati adó 1 százalékponttal 13 százalékra mérséklődik, emellett nő a kétgyermekesek adókedvezménye. A forgalmi adók közül a halhús, valamint az internet és az éttermi szolgáltatások áfája egyaránt 5 százalékra csökken. Jövőre 3 százalékos lesz a nyugdíjemelés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tervezete a munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét.

Folytatódik Magyarország gazdasági felzárkózása 2017-2021 között is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormány kedden küldte el a makrogazdasági folyamatokat átfogó konvergencia programot az Európai Bizottságnak. Számításai szerint a gazdaság 4 százalék feletti növekedési ütemet fog elérni a következő években. A szaktárca szerint fenntartható a gazdaság bővülése, szerkezete pedig kiegyensúlyozott.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint észszerű együttműködést folytat Oroszországgal a magyar kormány, amelynek okát abban látja, hogy a földgázimport 85 százaléka származik onnan. Szijjártó Péter az InfoRádióban arról beszélt: komoly intézkedések kellenek ahhoz, hogy az Európai Unió újra a legversenyképesebb gazdasági és politikai integráció legyen a világon.

Nem kíván változtatni a bevándorlásügyi szabályokon a magyar kabinet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A szervezet azzal indokolta a lépést, hogy az eddigi egyeztetések eredménytelenek voltak az Európai Bizottsággal, és szükség esetén Budapest kész a jogi vitára. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a kormány hajlandónak mutatkozott arra, hogy a fiatalkorú migránsokat a tranzitzóna helyett Magyarországon egy ifjúsági táborban helyezzék el kérelmük elbírálásáig, de az Európai Bizottság tisztségviselői számára ez nem volt elegendő, a tranzitzóna létét kifogásolja.

A rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programot indít a kormány 4,2 milliárd forintos uniós forrásból - mondta a társadalmi felzárkózásért is felelős államtitkár. Czibere Károly az InfoRádióban közölte: a programmal a megváltozott munkaképességű emberek és a munkaadók egymásra találása a cél. A tervek szerint a következő három évben 1500 megváltozott munkaképességű ember elhelyezkedése valósulhat meg. Hajléktalan ellátásra több mint 9 milliárd forint szerepel a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban.

Személyközpontú, differenciált nevelési-oktatási módszertan készül, a komplex alapprogramot 2020 szeptemberéig várhatóan 1500 alapfokú oktatási intézmény vezeti be – jelentette be az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László elmondta: a 2020-ig tartó ciklusban kétszázmilliárd forintot fordíthat Magyarország a köznevelésre.

A tanyák, tanyagazdaságok hátrányainak csökkentése az idén is célja a fejlesztési programnak - mondta az agrárfejlesztésért felelős helyettes államtitkár. Szakáli István Loránd az InfoRádiónak elmondta: az idei keret 1,2 milliárd forint és az adminisztrációs terheket is csökkentené a tárca. Az államtitkár hozzátette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 300 ezer ember él életvitelszerűen tanyán, számukra sokszor az alap-infrastruktúra sem érhető el.

Az LMP kiemelt céljának tartja a párt társelnöke, hogy népszavazás döntsön a paksi bővítésről. Szél Bernadett az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: az LMP-s népszavazási kérdések hitelesítésének NVB-s elutasítása után az ellenzéki párt aláírást gyűjtést és kampányt indít és kész az utcára vinni az ügyet. Az LMP társelnöke továbbra is felesleges projektnek nevezte a bővítést, mert az csak jelentős forrásokat visz el a költségvetésből és a hitel miatt is kényszerpályára állhat az ország.

Bartha Csaba helyett Fábián László lett a Magyar Olimpiai Bizottság új főtitkára. Kulcsár Krisztián, a szervezet kedden megválasztott új elnöke nevezte ki megbízott főtitkárnak az olimpiai bajnok öttusázót, aki korábban a MOB sportigazgatója volt.

Feloszlott a brit parlament választott kamarája, az alsóház, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások kampánya. Theresa May miniszterelnök - aki korábban elvetette az idő előtti választásokat - április 18-án jelentette be, hogy előrehozott választások lesznek a szigetországban.