eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

"A fő kérdés: akarjuk-e észrevenni őt a legkisebbekben" - mától látható a Hajléktalan Jézus

A következő hetekben vidéki nagyvárosokban mutatja be az együttérzés szobrát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Hajléktalan Jézus szobor először ma lesz látható Kecskeméten - mondta el az InfoRádiónak Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke.

"Az elmúlt év novemberében 45 hajléktalan emberrel a Vatikánban jártunk és ott találkoztunk a Hajléktalan Jézus szobrával. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy padon fekszik egy pokróccal letakart ember, kilógnak a lábai, amelyeken ott látható a két jellegzetes sebhely. Ennek láttán többünkben megfogalmazódott, hogy ezt Magyarországra is el kellene hozni. Itthon is találtunk olyanokat, akik látták már ezt a szobrot és közösen nekiláttunk a szervezésnek" - idézte fel az InfoRádiónak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Vecsei Miklós hozzátette: Budapesten egyelőre még nincsen helye a szobornak, ugyanakkor nagyon sok meghívást kapott az országban.

"Biblikusnak, evangéliuminak gondoljuk, hogy a szobor most még körbemegy az országban és az üzeneteit elviszi számtalan helyre" - fogalmazott a szeretetszolgálat alelnöke. 

A fő kérdés: akarjuk-e észrevenni őt a legkisebbekben - mától látható a Hajléktalan Jézus

"A hívő emberek számára alapvetően egy nagyon személyes kérdést tesz fel a szobor: azt, hogy egyáltalán akarja-e észrevenni a legnyomorultabb emberekben Jézust,

hiszen Jézus maga beszél arról, hogy a legkisebbekben van jelen, miként arról is, hogy az emberfiának nincs, ahol a fejét lehajtsa. Ez tehát egy nagyon erős kérdés mindegyikünkhöz: amikor találkozunk egy hajléktalan emberrel, aki egyébként valószínűleg koszos és büdös és talán ivott is sokat, nem egy szimpatikus jelenség, esetleg még agresszív is, megkockáztatjuk-e a kérdést magunkban, hogy talán ő is az? Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos kérdése a személyes hitünknek" - jelezte Vecsei Miklós.

Hozzátette, hogy a Hajléktalan Jézus emellett egy általános kérdést is felvet mindazoknak, akik a humánum és igazságosság szintjén fordulnak az elesett emberhez. Nevezetesen azt: ha én többet kaptam, ő pedig kevesebbet, akkor a társadalomnak az a dolga, hogy ezt kiegyensúlyozza.

"Persze állandóan a politikára mutogatunk, de

mindegyikőnknek azért mégiscsak az lenne a dolga, hogy - miként a társadalom szóban is jelen van - társsá legyünk, amit lehet, azt osszuk meg a másikkal"

- mondta a szeretetszolgálat alelnöke.

A szobor a nagyhéten érkezett meg Magyarországra és nagyhét keddjén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.

Május 3-án Kecskeméten fogadják a Hajléktalan Jézust, majd többfelé is elviszik az országban: látható lesz Veszprémben, Miskolcon, Vácon, Pécsen.

"Gondolkozunk rajta, hogy Pünkösdig találjuk meg a végleges helyét Budapesten, szeretnénk valami méltó elhelyezést találni a Hajléktalan Jézusnak. Azon is töprengünk, hogy utazószoborrá válik és ez a missziója is megmarad, s folyamatosan hordozni fogja azt a kérdőjelet, amit számunkra felvet: hogy akarjuk-e észrevenni őt a legkisebbekben" - mondta el Vecsei Miklós.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Óva inti az IMF az Európai Uniót: nem a támogatások fizetése a megoldás

Óva inti az IMF az Európai Uniót: nem a támogatások fizetése a megoldás

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) óva intette Európát attól, hogy „állami támogatási versenybe” kezdjen az Egyesült Államokkal és Kínával, mondván, hogy ez ártana az EU gazdaságának. Az IMF pénteken közzétett legfrissebb, európai gazdasági kilátásokról szóló jelentésében úgy becsülte, hogy az amerikai inflációcsökkentő törvény – amely 369 milliárd dollárnyi támogatást és adókedvezményt tartalmaz a tiszta energiával kapcsolatos technológiákra – másolása tartósan 0,6 százalékkal csökkentené az EU GDP-jét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×