Visszaszorítaná a kormány az orvosi ügyeletek igénybevételét

InfoRádió
2017. április 25. 12:05
Szakértői egyeztetések kezdődtek a háziorvosi ügyeletek helyzetének rendezéséről, és ennek részeként nemcsak a finanszírozásukat tekintik át, hanem azt is, hogy miként lehet fenntartható ellátási területeket kialakítani - írja a Magyar Idők.

Főszabályként a háziorvosoknak kell részt venniük a folyamatos ellátást biztosító ügyeleti szolgálatban, ha pedig a feladat ellátásával külső szolgáltatót bíz meg az önkormányzat, ott a szerződött félnek kell gondoskodnia arról, hogy elegendő orvos vegyen részt az ügyeletben - válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György a háziorvosi ügyeletekre vonatkozó írásbeli kérdésére.

Rétvári Bence kiemelte, az ügyeleti szolgálatok feladata nem a rendelési idő meghosszabbítása, hanem kizárólag azoknak a háziorvosi feladatoknak az ellátása, amelyek nem halaszthatók a következő rendelésig.

Az indokolatlan igénybevétel visszaszorítása lehet a megoldás a problémára,

és nem az ügyeletben részt vevő orvosok számának a növelése - mondta az államtitkár, de hozzátette, hogy a témában jelenleg szakértői egyeztetések zajlanak, amelyek nemcsak a háziorvosi ügyeletek működtetésére rendelkezésre álló előirányzat nagyságrendjéről, hanem a finanszírozás módszertanáról és a fenntartható ellátási területek kialakításának stratégiájáról is szólnak.

Az államtitkár közölte: a háziorvosi ügyeleti szolgálatok finanszírozása 2010 óta 765 millió forinttal emelkedett. A Sürgősségi Ügyeleti Ellátók Egyesülete ugyanakkor már tavaly arról tájékoztatta a Magyar Időket, hogy jelenleg óránként átlagosan csak 2-3 ezer forintot tudna fizetni egy ügyelő orvosnak, de van, ahol az óradíj csupán 1600 forint.

Az alacsony óradíjak miatt nem találni elegendő ügyelő orvost,

és a munkaerőhiány miatt országszerte egyre nagyobb nehézséget okoz az ügyelet biztosítása. Körülbelül 300-400 orvosi ügyeleti szolgálat működik, és mintegy nyolcezer orvost, ápolót és gépkocsivezetőt foglalkoztatnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!