eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyarország fellebbez a bevándorlók ügyében

Magyarország a Nagykamarához fordul az Emberi Jogok Európai Bírósága által az Ilias és Ahmed bangladesi bevándorlók kontra Magyarország ügyben hozott döntés miatt - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár felidézte a két bevándorló 23 napot tartózkodott a tranzitzónában, majd ismeretlen helyre távozott. A Helsinki Bizottság még a tranzitzónában jogi megbízást szerzett be tőlük, majd végigjárva a jogi fórumokat eljutott a strasbourgi bíróságig, amely a bevándorlóknak fejenként hárommillió forint kártérítést, valamint a Helsinki Bizottságnak majdnem hárommilliónyi forint ügyvédi költséget ítélt meg. Ha az érintettek nincsenek meg, akkor a kártérítés összege az "úgynevezett jogvédő szervezetet gazdagítja", amely be is jelentette a sajtóban, hogy igényt tart rá - közölte Völner Pál.

A bizottság ülésén téma volt a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat is, amely ellen a teremben körülbelül húszan demonstráltak, magyar és uniós zászlót, valamint Szót kérünk! és Nem a civilek megbélyegzésére! feliratú táblákat feltartva. A tiltakozóknak Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika párt társelnök-frakcióvezetője segített vendégként bejutni a parlamentbe. Az ellenzéki politikus újságíróknak azt mondta, felháborító, hogy a bizottság helyhiányra hivatkozva ki akarta zárni az érintetteket az ülésről.

Völner Pál a tiltakozásra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, ha a törvényjavaslat átmegy, akkor bebizonyosodik, hogy semmiféle jogsérelem nem éri ezeket a szervezeteket, hiszen csak azt nyilvánvaló tényt kell magukról kijelenteniük, hogy külföldről kapnak támogatást. Úgy fogalmazott, ezek a szervezetek eddig "árnyékban mozogtak és az egész civil világra hivatkozva próbálták a kormányra rákényszeríteni az akaratukat", a bevándorlási hullám támogatását pedig egy "filantróp magatartásnak" akarják eladni.

A bizottsági ülésre érkező szervezetek nyomást akartak gyakorolni a kormányra, és kihasználták, hogy van néhány olyan "törmelékpárt, amely akár anarchistákat is hajlandó behozni az Országházba" - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×