eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Döntött Strasbourg Iványi Gáborék egyházának kártérítéséről

Döntött Strasbourg Iványi Gáborék egyházának kártérítéséről

Az utolsó magyar kisegyház ügyében is határozott az Emberi Jogok Európai Bírósága.

A strasbourgi törvényszék 2014-ben állapította meg, hogy az új magyar egyházjogi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét, amelyek a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadság kérdéskörét, valamint a gyülekezés és egyesülés szabadságát szabályozza.

Mint akkor jelezték, Magyarországnak az ilyen törvényi szabályozás helyett lett volna más lehetősége is a "bizniszegyházak" kiszűrésére.

Keresetében kilenc kisegyház vélte úgy, sérültek a jogaik azáltal, hogy a szabályozás megfosztotta őket az egyházi státusuktól. A bíróság ugyan nekik adott igazat, három éve azonban nem határozott a kártérítésükről.

Erre 2016-ig kellett várnia a kilencből nyolc kisegyháznak, ezek 40 és 140 ezer euró közötti összeget kaptak, majd pedig most az Iványi Gábor lelkész vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ügyében hozott döntést a strasbourgi törvényszék.

Eszerint a magyar államnak a jogsértések miatt hárommillió euró kártérítést - átszámítva nagyjából 935 millió forintot - és 2250 euró perköltséget kell kifizetnie.

A bíróság mostani közleménye emlékeztet arra, hogy az egyházügyi törvény - amelynek célja az volt, hogy kezelje az állami források szabálytalan felhasználásával kapcsolatos problémákat - eredetileg csak az elismert egyházak számára biztosított támogatást. Minden más vallási közösség, köztük a felperesek, elvesztették egyházi besorolásukat, noha egyesületként továbbra is szabadon folytathatták vallási tevékenységüket.

A parlament az alkotmánybíróság döntése után új jogszabályt fogadott el 2013-ban. Ennek értemében ismét egyházaknak nevezhetik magukat az olyan vallási közösségek, mint a panaszosok, azonban a parlamenttől kérelmezniük kell a regisztrációjukat, amennyiben a korábbi elbánásban szeretnének részesülni, így a pénzügyi támogatásokhoz ismét hozzá kívánnak jutni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×