Még mindig az áprilisi hó foglya hat település - a nap hírei

InfoRádió / MTI
2017. április 22. 21:10
Több ezren vonultak fel a fővárosban a kétfarkú kutyapárt felhívására. Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint a magyar kormánynak változtatnia kell a CEU-törvényen, ha Brüsszel ezt kéri. A lakosság elismerését tartja a rendőri munka legnagyobb fokmérőjének Budapest rendőrfőkapitánya.

Demonstrációt tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a fővárosban. A békemenet résztvevői az Oktogontól a Blaha Lujza téren és az Astorián keresztül az Erzsébet térre vonultak, a tömeg teljesen megtöltötte a parkot. Az ironikus hangvételű tüntetésen a szervezők szerint több ezer szimpatizánsuk vett részt, molinókkal, transzparensekkel vonultak, több szónoklat is elhangzott a viccpárt stílusában.

Az MSZP elnöke szerint megvan a kritikus többség ahhoz, hogy Magyarországon belátható időn belül kormányváltás legyen. Molnár Gyula hangsúlyozta: pártja feladata, hogy ez a kritikus többség kormányváltó többséggé váljon 2018-ra. Az ellenzéki pártok közötti egyeztetésekről a szocialista pártelnök azt mondta, jelenleg minden politikai párt az arculatépítéssel és politikai bázisa stabilizálásával foglalkozik. A legközelebb érdemi ajánlat az MSZP-től ősszel várható.

Az LMP célja, hogy megvédje Magyarország városainak önállóságát - mondta az ellenzéki párt kongresszusán a párt társelnök-frakcióvezetője. Szél Bernadett a Magyarország jövője a vidék városain múlik címmel tartott rendezvényen hangsúlyozta: nem arra van szükség, hogy a kormányfő kampánykörúton tegyen ígéreteket, hanem a helyben élő embereknek kell dönteniük arról, mi a jó nekik, és nekik kell dönteniük az ezekhez szükséges pénzekről is.

Az olyan európai alapelvek, mint a kutatás és az oktatás szabadsága nem képezhetik alku tárgyát - jelentette ki az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője egy német lapinterjúban. Manfred Weber hozzátette: várja az Európai Bizottság értékelését arról, hogy az új magyar felsőoktatási törvény összeegyeztethető-e az uniós joggal. Amennyiben a bizottság utólagos javításokat kér, a magyar kormánynak azt végre kell hajtania. A bajor Keresztényszociális Unió politikusa szerint Orbán Viktor eddig mindig hű maradt az uniós szerződésekhez, de szavai szerint nincs Európai Néppárt-tagság minden áron. Az április 29-i uniós csúcs előtt tartandó párt-találkozón a tagság tárgyalni készül a magyar kormányfővel.

Összesen 300 millió forinttal támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete munkáját a kormány - mondta az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a 30 éves szervezet ünnepi közgyűlésén arról beszélt: az egyesület a magyar családok ügyének legmegbízhatóbb képviselője, a nemzet életének fontos résztvevője. Novák Katalin családügyekért is felelős államtitkár úgy fogalmazott: a családok a nemzet fiatalságának zálogai, nélkülük nincs gyarapodás, a társadalom elöregszik.

Az országban hat település továbbra sem közelíthető meg és még hat út van lezárva a hét közepén érkezett rendkívüli időjárás miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a hó miatt közúton nem vagy csak részben érhető el Fallóskút, Bagolyirtás, Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló és Galyatető.

A Balaton önálló jogalanyi státuszának elismerését indítványozták a Föld napja alkalmából az első világjogi konferencia szervezői és résztvevői. A Sólyom László volt köztársasági elnök fővédnökségével Budapesten tartott rendezvényen a kezdeményezők felhívást intéztek a magyar és uniós Európai Parlamenti képviselőkhöz, hazai és európai civil szervezetekhez, illetve balatoni szervezetekhez, hogy elsőként, európai precedenst teremtve ismerjék el a Balatont jogi személyként.

A lakosság elismerését tartja a rendőri munka legnagyobb fokmérőjének Budapest rendőr-főkapitánya. Bucsek Gábor, az országos rendőr- és tűzoltó nap megnyitóján a Városligetben azt hangsúlyozta: együtt ünnepelnek azokkal az emberekkel, akiknek a biztonságáért dolgoznak nap mint nap. Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője arról beszélt: múlt év óta a megyei ügyeletek közös objektumokban működnek, csak a fővárosban tavaly 5 ezer esetben dolgoztak együtt a rendőrök és a tűzoltók.