Megdöbbentő adat a magyarok egészségéről

InfoRádió / MTI
2017. április 20. 07:03
Nem járnak rendszeres szűrővizsgálatokra a magyarok, pedig elhízással kapcsolatos gondokkal, magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal is küzdenek - írja a Népszava Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának eredményeire hivatkozva.

Az adatokból kiderül, hogy az elmúlt hét év alatt érdemben

nem változott a háziorvosi, szakorvosi szűréseken megjelenők aránya.

A tavaly a programban vizsgált személyek esetében háziorvosi szűrésen évente mindössze 17,6 százalék jelent meg, míg ötéves gyakorisággal is csupán 21,1 százalék. A szakorvoshoz ennél többen látogatnak el (23,4 százalék évente, 31,2 százalék ötévente).

Az adatok szerint a nők egyértelműen nagyobb arányban vesznek részt szűrővizsgálatokon, mint a férfiak. A szűrésen részt vett több mint százezer adatait megadó férfi 42 százaléka, valamint a nők 25 százaléka küzd magas vérnyomással, miközben egészségesnek gondolja magát.

Magyarországon

a várható élettartam az egyik legrövidebb az Európai Unióban: csak 76 év.

Magyarország a dohányzásban és az egy főre jutó alkoholfogyasztásban, valamint a túlsúlyproblémákat illetően tartozik az európai élmezőnybe, de itt a legmagasabb az ezer főre jutó rákbetegségek száma is.