Május végén kiderülnek a társadalmi szelfi eredményei

Infostart
2017. április 19. 11:22
Május végén ismerteti a tavaly őszi „kis népszámlálás” első eredményeit a statisztikai hivatal, ezután következnek a részletes elemzések – tudta meg a Magyar Hírlap.

A mikrocenzus első eredményeit várhatóan május 31-én publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – tudatta a KSH a Magyar Hírlappal.

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás információinak aktualizálása, a lakosság életkörülményeinek feltérképezéséért tavaly október elseje és november nyolcadika között tartottak úgynevezett kis népszámlálást, vagy ahogy a statisztikai hivatal elnökhelyettese, Németh Zsolt fogalmazott, „társadalmi szelfit” hazánkban.

A felmérés a lakások tíz százalékára terjedt ki, de bekerült a mintába ötszáz bentlakásos intézmény is. A KSH korábbi tájékoztatása szerint a vizsgált címek kilencvenkét százaléka szolgáltatott adatokat, összesen 154 1445 kérdőív érkezett be.

A többi esetben a biztosok általában üres lakást találtak, de arra is volt példa, hogy az adatfelvételt „nyelvi gond” akadályozta. A legalacsonyabb, nyolcvanöt százalékos a közép-magyarországi régióban volt a válaszadási arány. A kijelölt háztartások mintegy

tizennyolc százaléka interneten válaszolt.

Németh Zsolt szerint május végén a legfontosabb számokat közzé is teszik, amit aztán az „adatközlések, részletes elemzések hosszú sora követ a jövőben”, akár tematikus kiadványok formájában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!