Csúszásban a vizes világbajnokság előkészületei - lapszemle

InfoRádió
2017. április 19. 08:31
Jelentős csúszásban van a budapesti vizes világbajnokság előkészítése szűk három hónappal az esemény kezdése előtt – írta a Magyar Nemzet. A korábbi vélekedésekkel szemben nem fenyeget az Alstom-ügy esetében a büntetőjogi elévülés – közölte a Magyar Idők. A Világgazdaság úgy értesült, hogy éjszakánként már csak egy koraszülött mentő állhat szolgálatba sofőr-, illetve forráshiány miatt.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy

jelentős csúszásban van a budapesti vizes világbajnokság előkészítése szűk 3 hónappal az esemény kezdése előtt.

A lap kitér arra, hogy míg korábban a szakértők többsége főként a legnagyobb projekt, a Dagály úszókomplexum miatt aggódott, pont ezzel nem lesz gond. De a vízilabdameccseknek otthon adó Hajós Alfréd uszoda felújításával, a szinkronúszókat fogadó városligeti tó és a Batthyány téri óriás ugrótorony kialakításánál nagyobb csúszás van.

A Magyar Idők arról közöl cikket, hogy a korábbi vélekedésekkel szemben nem fenyeget az Alstom-ügy esetében a büntetőjogi elévülés. Cservák Csaba, alkotmányjogász a lapnak azt mondta, hogy - szemben egy átlagos állampolgárral - vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés esetében akár 10 év börtönt is kiszabhat a bíróság, az elévülési idő ugyanilyen hosszú, ráadásul az ügy többször újra indulhat.

A Világgazdaság úgy értesült, hogy

éjszakánként már csak egy koraszülött mentő állhat szolgálatba sofőr-, illetve forráshiány miatt.

Somogyvári Zsolt, a Cserny Alapítvány szakmai vezetője azt mondta, hogy a sofőrhiány az elmúlt negyedévben vált kritikussá, és most azonnal legalább 3-4 gépkocsi-vezetőre lenne szükségük.

A Magyar Idők úgy értesült, hogy elkészült az az előterjesztés, amely újjászervezi a több mint 100 éves hungarikummá minősített magyar védőnői szolgálatot. A lépéssel

a védőnőkre is kiterjesztenék az egészségügyi bértáblát.

A tervek szerint a szabályozás idén januártól visszamenőleges lenne hatályos, és erre az évre 4,7 milliárd forint lenne a költségvetési hatása.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy

a legtöbb szakorvos tudatosan tereli a betegeket a fizetős magánellátásba,

az átirányítás pedig nem is titkolt cél, mert mindenki tudja, hogy az állami rendszerben nincs elég szakember.A lapnak nyilatkozó orvosok azt is elmondják, sokan csak azért tartják meg helyüket az állami ellátásban, mert szükségük van a kórházi fekvőhelyre, röntgen és laborháttérre.

A Portfolió arról ír, hogy bár a magyarok munkakínálata ténylegesen sokat javult a válság kiheverése után, de a foglalkoztatási rátánk nem emelkedhet örökké, mert tartós lehet a népességcsökkenés. Számításaik szerint középtávon már csak stagnálhat, azt követően pedig eshet a munkahelyek száma itthon, még úgy is, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár.

A Napi.hu arról számol be, hogy egyedüli ajánlattevőként a győri székhelyű TSPC Kft. nyerte el nettó 1,1 milliárd forinttal, a Testnevelési Egyetem új kampusza, valamint a hozzá kapcsolódó sportlétesítmények, szálláshelyek és szolgáltató egységek tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést. Az eredményt a Közbeszerzési Értesítőben most tette közzé az ajánlatkérő.

A Pénzcentrum azt írja, hogy

a magyarok egyre bátrabban vesznek fel hitelt,

a KSH adatai szerint tavaly év végére az engedélyezett kölcsönök összege 477 milliárd forint volt, a négy évvel korábbi négyszeresére. A cikk azt is megmutatja, hogy a különböző bankoknál most milyen akciókkal várják az ügyfeleket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást