Bajban a koraszülöttmentők

InfoRádió
2017. április 19. 07:30
A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat - nyilatkozta a Világgazdaságnak a szolgálat szakmai vezetője.

Somogyvári Zsolt közölte: ennek indirekt módon az az oka, hogy

a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint a náluk dolgozó sofőrök nem részesülhettek béremelésben,

illetve a szolgálat nem kapta meg az ehhez szükséges kompenzációt.

Át kellett szervezni a szolgálat rendjét is, és a több nappali műszak miatt a sofőrök nem tudnak másodállást vállalni. Ezért ketten is távoztak tőlük a múlt hónapban - mondta.

Arról is szólt, hogy

négy éve nem változott az állami normatív támogatás összege

és amíg a forrásaikat 2015-ben még 14 millió forinttal egészítette ki az Országos Mentőszolgálat, tavaly egy fillért sem kaptak a szervezettől.

Éves költségvetésük egyébként 210-220 millió forint, amiből 165 millió forint az állami támogatás - mondta a lapnak a szakmai vezető.

A koraszülöttmentés szolgálatában jelenleg egy, a hét minden napján, éjjel-nappal működő orvosos rohamkocsi és egy nappali, 12 órás orvos nélküli neonatológiai egység (ONNE), plusz további 2 darab nappali, 8 órás ONNE-kocsi áll rendelkezésre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!