Kockázatok és tévhitek - komoly húsvéti figyelmeztetést adtak ki

InfoRádió
2017. április 14. 11:58
A BRFK-Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság a húsvéti ünnepi időszakra vonatkozóan hívja fel a figyelmet a közlekedésbiztonsági kockázatokra.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a húsvéti ünnepek ideje alatt a közútjakon a forgalom növekedésével kell számolni. Erre az időszakra jellemző, hogy többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés kockázatát, az ittas vezetés következményeit - olvasható a rendőrség honlapján.

  • „Egy pohár az semmi” – hallani sokszor. Ez nem igaz, hiszen már 0.05-0.06%-os véralkohol-szint mellett is jelentkeznek az alkohol negatív hatása, a koncentráció-képesség csökkenése, a mozgáskoordináció romlása.
  • „Egy korsó sör kevésbé árt meg, mint egy feles” – Ez sem igaz, hiszen fél liter sör átlagban 20 g/l alkoholt tartalmaz, míg egy kupica töményben 16 g/l-t találunk. Ha valaki az erős belga söröket kedveli, ott még magasabb az alkoholtartalom.
  • „A kávé, a hideg zuhany, egy kis mozgás majd segít” – Ez is tévedés. Legfeljebb felfrissülés lehet az eredmény, de az ittas állapot továbbra is megmarad.

Egy feles elfogyasztása után, átlagos, 70 kg-os személyt alapul véve, legalább 4,5 óra kell ahhoz, hogy a bevitt alkoholmennyiséget a szervezet lebontsa. Ez azonban függ az illető fizikai- és mentális állapotától is, így ez az idő több órával is elnyúlhat.

A BRFK-Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság így azt tanácsolja, hogy aki úgy dönt, hogy járművet vezet, az előtte ne igyon egy csepp alkoholt se.