Wáberer György: visszaütnek a nyugati országok védelmi intézkedései - hetilapszemle

Infostart
2017. április 13. 14:14
A Heti Válasz Wáberer György fuvarozó nagyvállalkozóval közöl interjút. A Figyelő szerint jól halad az új ügyvédi törvény előkészítése.

A Heti Válasz Wáberer György fuvarozó nagyvállalkozóval közöl interjút. A miniszterelnöki megbízottá kinevezett szakember szerint a fuvarozóikat védő nyugati kormányok legfeljebb azt érik el, hogy drágulnak az árucikkek és veszélybe kerül 70-80 ezer magyar munkahely. De ha minden országban olyan adminisztrációs követelmények lennének, mint Ausztriában, ahol egyetlen fuvar bejelentése 10-12 percig tart, az önmagában ellehetetlenítené a nemzetközi áruszállítást - fogalmaz Wáberer György a Heti Válasznak adott interjúban.

A Figyelő úgy tudja, hogy bár a sajtóban megjelent téves információk, illetve következtetések alapján megakadni látszott a nagy gonddal előkészített új ügyvédi törvény, a jogszabály már a kormány stratégiai kabinetét is megjárta, a normaszöveg pedig akár még tavasszal a parlament elé kerülhet. Több adminisztrációs tehercsökkentés és a sikerdíjakra vonatkozó szabályok mellett szintén változna az ügyvédek kirendelésének módja, a jogtanácsosoknak pedig be kellene lépniük a kamarába - olvasható a Figyelő cikkében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hetilapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást