Magyarországot most elkerülheti a katasztrófa

Infostart
2017. április 13. 14:35
Továbbra is harmadfokú készültség van érvényben a romániai Aranyos folyó múlt heti szennyezése miatt – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella hozzátette: várhatóan egy-két napon belül befejezik a méréseket, mert a szakemberek eddig jó eredményeket kaptak.

„Április 5-én reggel óta folyamatosan harmadfokú vízminőségi készültséget tartunk fent. A szakembereink napi 24 órában dolgoznak, és folyamatosan járják az érintett területet, ellenőrzik a vízkiviteli műveket, és naponta kétszer – reggel 8 órakor és délután 4 órakor – vízmintát vesznek a nagylaki határszelvényben” - közölte a szóvivő.

Hozzátette: folyamatosan mérik a víz minőségét, amit akkreditált laborban vizsgálnak.

„Eszerint

teljesen jó a víz minősége, és az elmúlt napokban is végig jók voltak, minden eredmény a jó tartományban volt”

- jelentette ki Siklós Gabriella.

„A szennyezésnek Aradot kedden, a nagylaki határszelvényt pedig legkésőbb szerdán kellett volna elérnie,

ezért óráról órára egyre biztosabban mondhatjuk, hogy nem lesz különösebb probléma” - mondta a szóvivő.

Azzal kapcsolatban, hogy mit tennének, ha a szennyezés elérné Magyarországot, Siklós Gabriella úgy válaszolt: a gazdák már megkezdték az öntözést, így ha szükségessé válna, akkor a szakemberek elzárják a vízkiviteli helyeket. De egyelőre minden rendben van.

Elmondta, hogy valószínűleg egy-két napon belül leállítják a folyamatos napi mérést, mert

a szakemberek számításai szerint ha eddig nem érkezett meg a szennyezés, akkor tovább már nem kell mérni.

Mára mindenesetre még marad a harmadfokú készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Úgy tűnik, megússzuk a folyószennyezést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást