Sikertörténet: kiutat talált egy kistelepülés, és követőkre lelt

Infostart
2017. április 13. 11:11
Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere visszaállította az önellátó gazdálkodás pályájára a települést, és tíz év tudatos közösségfejlesztési megalapozó munka után, pályázatokat is igénybe véve 2010-ben elindította a BioSzentandrás programot - számolt be helyszíni riportjában a Magyar Nemzet.

Mára két és fél hektáron, ezer négyzetméternyi öntöző- és fűtésrendszerrel ellátott polikarbonát, illetve fóliasátorban zajlik a 25-féle zöldség és 30-fajta fűszernövény termesztése, de akad itt dinnyepalánta és bogyós gyümölcs is.

2015-ben adták át az Ízek Házát, a falu egyik épületéből kialakított feldolgozóüzemet, amelyben napkollektoros szárító és aszaló, valamint hűtőkamra üzemel, továbbá itt állítják elő a kézművestermékeket, szörpöket, krémeket, lekvárokat és különböző ajándéktárgyakat. Ugyanitt termékbemutató szoba várja az érdeklődőket.

A gyerekcipőt már kinőtték, a tudatos márkaépítéssel

országos ismertségre tettek szert, jelenleg számos étterembe szállítják a zöld alapanyagot, ezek közül a legismertebb az encsi Anyukám mondta.

A polgármester állítja, ötször ennyi terményre is volna vevő.

Tapasztalataikat igyekeznek a hozzájuk hasonló sorsú és méretű településekkel megosztani. Ennek jegyében oktatófilmet is készítettek, amelyet 2800 önkormányzatnak juttattak el. A borsodi ökológiai gazdaság példáját igyekszik követni Piliscsaba.

Piliscsabán ugyanis szociális farm indítását tervezik,

amely saját étkezésüket is biztosítja majd, és hasznos, szép elfoglaltságot nyújt a foglalkoztatottaknak, és a jellemzően kispénzű, ezért olcsó és silány élelemhez szokott emberekkel megismerteti a minőséget. Nyitott kertről álmodnak, ahova a helyi nyugdíjasok, gyerekek is bejárhatnak, és munka közben szemléletük is formálódik.

A Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat piliscsabai lakóotthona szellemi fogyatékossággal élőknek és kerekesszékeseknek nyújt lakhelyet, a foglalkoztatóházba pedig a környékbeli településekről járnak be sokan. Mindenkinek igyekeznek a saját szintjének megfelelő munkát találni a legváltozatosabb munkakörökben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!