Így derülhetnek ki az internet bűnös játékai

Infostart
2017. április 7. 09:49
Bármikor ki lehet lépni az internetes szektából, a "Kék Bálna" játékból is, erre valók azok az internetes hotline pontok, amelyeken keresztül riaszthatók a hatóságok - mondta az InfoRádiónak a kiberbiztonsági szakértő.

Játékon keresztüli zaklatás

A felderítés nehézsége az, hogy ezek a játékok a közösségi hálózatok zárt csoportjaiban működnek, és mivel ezeket az oldalak további milliók használják, nincs az a humán kapacitás, illetve mesterséges intelligencia, ami automatikusan kimutatja ezeket – mondta a kiberbiztonsági szakértő.

Krasznai Csaba hozzátette, úgy tud lebukni egy ilyen csoport, hogy egy tag szól a hatóságoknak: érdemes lenne odafigyelni.

„Az úgynevezett kortárs segítők szerepe nagyon fontos.”

Fontos, hogy minél több – kortárs - gyerek ismerje fel a veszélyt és tudjon szólni egy felnőttnek vagy akár a hatóságoknak – hívta fel a figyelmet Krasznai Csaba. A kiberbiztonsági szakértő elmondta, Magyarországon a legismertebb közösségi hálózatot használják a gyerekek is, ahol minden bejegyzésnél, csoportban van egy Jelentem-gomb, ez használható erre a célra – tette hozzá a kiberbiztonsági szakértő.

Jelenteni kell!

„Ha kisebb közösségi oldalon működik a csoport, akkor is valamilyen internetes szolgáltatáson keresztül történik, ami a legtöbb országban működő, úgynevezett internet hotline-on jelenthető, ezek össze vannak kötve a hatóságokkal. Magyarországon ezt a biztonsagosinternet.hu oldalon lehet megtalálni. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a bejelentő anonim marad.”

Krasznai Csaba felhívta a figyelmet, fontos, hogy

az interneten a valódi életünket, személyiségünket a lehető legkevésbé fedjük fel,

a jog, a hatóságok feladata biztosítani, hogy ne érje a későbbiekben retorzió azt, aki bejelentést tesz, de ez már több mint internetbiztonsági kérdés – tette hozzá a kiberbiztonsági szakértő.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy csoporttag jelentésével derülhetnek ki az internet bűnös játékai
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást