Sokszor a terjesztő sem tudja, milyen hatású drogot kínál

Infostart
2017. április 5. 21:18
2015-ig emelkedett, azóta csökken a dizájnerdrogok terjedése Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a témában tartott budapesti konferencia után a Nemzeti Szakértői Kutató Központ osztályvezetője. Ennek oka a megváltozott jogszabályi környezet - tette hozzá a szakember. Csesztregi Tamás szerint most a Herbál és a Kristály elnevezésű kábítószerek népszerűek a feketepiacon.

A Nemzeti Szakértői Kutató Központ osztályvezetője elmondta, jelenleg kétféle anyag mozog a piacon, az egyik a Herbál, ami úgy készül, hogy zöld növényi törmelékekre szintetikus hatóanyagokat visznek föl.

„Ez okozza a legtöbb problémát a magyar kábítószerpiacon.”

Csesztregi Tamás hozzátette, a másik vegyület az úgynevezett kationok családjába tartozik, a Kristály fehér por formájában, kristályos anyagként kerül az utcára.

„Az a probléma, hogy ugyanazon név alatt számtalan más hatású, más veszéllyel bíró vegyület kerülhet forgalomba.

Sokszor a terjesztő sem tudja, mit kínál.”

A betiltásuk érdekében régebben minden egyes vegyületet listáztak, amelyekhez társították a büntetőjogi és adminisztratív következményeket, de ez ilyen gyorsan változó piac és ennyi vegyület esetén nem túl hatékony – hangsúlyozta a Nemzeti Szakértői Kutató Központ osztályvezetője.

„Magyarországon 2012 óta működik egy olyan rendszer, ami a kémiai hasonlóságok felhasználásával készített generikus leírás alapján szabályozzák a bizonyítottan nem legális felhasználású szereket.”

A szakértő elmondta a szerek azonosítására a balkáni országok némelyikében vannak nagyon jól felszerelt laboratóriumok, máshol nagyon kevés műszeres háttér van ezeknek a kimutatásához. Fontos lenne az is, hogy az új anyagok felismeréséhez szükséges információk minden országba eljussanak – tette hozzá Csesztregi Tamás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sokszor a terjesztő sem tudja, milyen hatású drogot kínál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást