Óriási kockázatra figyelmeztet a rendőrség

InfoRádió
2017. március 30. 19:08
A szakemberek a vasúti átjáróknál bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a közlekedési szabályok betartására hívták fel a figyelmet.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság és a MÁV Zrt. munkatársai közös akciót hajtottak végre a Soltvadkert-Selymesen lévő vasúti átjárójánál szerdán. Többször tapasztalták, hogy a járművezetők lassítás nélkül közelítették meg a vasúti átjárót és körültekintés nélkül hajtottak át azon. A jogsértő sofőröket figyelmeztetésben részesítették, és hangsúlyozták a szabályok következetes betartásának fontosságát – olvasható a police.hu-n. 

A vasútbiztonsági szakértők megvizsgálták a fénysorompók és a csapórudak állapotát, valamint prevenciós tartalmú kiadványokat osztottak a gépjárművezetők részére.

A rendőrség felhívta az autósok figyelmét, hogy a közlekedési szabályok megszegésével

elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

A megelőzési célzatú ellenőrzések a jövőben is folytatódnak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közölte azt is, hogy vasúti átjáróknál bekövetkezett közlekedési balesetek többsége a járművezetők jogsértő magatartása miatt következik meg.