Novemberben jön az újabb nyugdíjemelés

InfoRádió
2017. március 27. 09:47
Novemberben, a kormány döntése után egyösszegű kompenzációban részesülhetnek a nyugdíjasok, ha az infláció magasabb lesz 1,6 százaléknál.

Szakmai becslések szerint két és három százalék között állhat meg idén az infláció, a várakozásokat ez ügyben alátámasztják a januári és februári adatok: éves összevetésben a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek az év első két hónapjában. Az infláció alakulását – sok más érintett mellett – az idősebb ­generációk is érdeklődéssel figyelhetik, elsősorban a kiegészítő nyugdíjemelés miatt.

Az idei esztendőre 1,6 százalékos inflációval kalkulált korábban a kormány, így januárban ennek megfelelő mértékű nyugdíjemelés valósult meg, de a kormány – az első nyolc hónap adataira alapozva, a nyugdíjasokat érintő fogyasztóiár-növekedés várható mértékére tekintettel –

novemberben megvizsgálja a kérdést,

s szükség esetén kifizetésről határoz. Ha a pénzromlás nagyobb, mint az év eleji nyugdíjemelés aránya, akkor az idősek a különbözet alapján járó összeget januárra visszamenőlegesen kapják kézhez – közölte a nemzetgazdasági tárca a Magyar Időkkel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!