eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Mi lesz a védőnőkkel?

Mi lesz a védőnőkkel?

Több száz védőnő küldött levelet politikusoknak, közjogi méltóságoknak és ombudsmannak, mert diszkriminatívnak tartják a bérezésüket a többi egészségügyi dolgozóéhoz képest – mondta az InfoRádiónak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara védőnői tagozatának elnöke.

Több száz védőnő küldött levelet azért, hogy az alapellátásban dolgozó védőnők is az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá tartozzanak – emlékeztetett Csősz Katalin.

Az elnök elmondta, hogy tavaly ugyan 14 milliárd forintot kaptak a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, iskolaorvosok, a védőnők és a területi ellátást végző fogorvosok, ám a bérkiegészítést a munkáltató kizárólag annak függvényében tudja adni a védőnőnek, hogy hány gondozottja van.

„Azért nem jut mindenkinek 30-35 ezer forint, mert

az egészségügyben egyedül a védőnők dolgoznak létszám alapján,

és a munkáltató is ez alapján kapja a finanszírozást” - hangsúlyozta Csősz Katalin.

Magyarázatként elmondta, hogy a törvényben meg van határozva, hogy mennyi a maximálisan ellátható létszám egy védőnő számára. Csak akkor megkaphatja meg a védőnő ezt a 30-35 ezer forintos kiegészítést a munkáltatótól, ha megvan ez a maximális létszám.

„Igaz, így sem mindenhol kapták meg a védőnők a támogatást” - tette hozzá az elnök.

Mi lesz a védőnőkkel?

„Főleg kisebb vidéki településeken egyszerűen fizikálisan lehetetlen, hogy egy védőnőnek meglegyen a 250 gondozottja a körzetében” - jelentette ki a vezető.

„Ha a védőnők bekerülnének az egészségügyi közalkalmazotti bértábla hatálya alá, akkor megbízható, egyformán igazságos alapbérük lenne, amin nem lehet változtatni. A bérkiegészítésen ugyanis bármikor változtatni lehet, azt el lehet törölni” - mondta Csősz Katalin.

„Másrészt 2019-ig emelkedni fognak a bértáblában az összegek, míg arról nem tudunk, hogy a védőnőknek plusz forrást biztosítana a kormányzat. Ez azt jelenti, hogy

2019-re valószínűleg megint 50-60 ezer forinttal kevesebb lesz a bérünk, mint a hasonló végzettségű kollégáinknak”

- tette hozzá a vezető.

„Az a célunk, hogy most valami igenis történjen. Addig fogunk menni bármilyen döntéshozóhoz, amíg ez a probléma meg nem oldódik” - hangsúlyozta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara védőnői tagozatának elnöke.

A témában az InfoRádió keresi az egészségügyi államtitkárság illetékesét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×