Házépítésnél megússzuk a bonyolult építési engedélyeztetési macerát

Infostart
2017. március 21. 14:16
A jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel - döntött a parlament. Az Országgyűlés emellett megválasztotta a jegybank Monetáris tanácsának új tagját.

Építkezés

Az Országgyűlés 110 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el, hogy

saját lakhatás céljából végzett, 300 négyzetmétert meghaladó épület esetén is váljon lehetségessé az egyszerű bejelentés az építési engedélyeztetés helyett.

Bizottsági kezdeményezésre belekerült a törvény szövegébe, hogy az építés befejezését követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni. 

Emellett kikerült a törvényből az igazgatási díjak mértékét tartalmazó melléklet, ezt a díjat akkor kell fizetni, amikor az egyszerű bejelentéssel megépített lakóépület meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiadják.

Mértékét a jövőben miniszteri rendelet szabályozhatja.

Jövedéki adó 

Az Országgyűlés több ponton is módosította az új jövedéki adóról szóló törvényt, amely így az eredetileg tervezettnél három hónappal később, július 1-jén lép hatályba. A képviselők által most elfogadott egyik legfontosabb változás, hogy

az elektromos cigarettába való töltőfolyadékok közül csak a nikotintartalmút terheli majd jövedéki adó.

Monetáris Tanács

A parlament kormánypárti többsége mindezen felül

megválasztotta a jegybank monetáris tanácsának tagjává Parragh Biankát, továbbá újraválasztotta ugyanerre a tisztségre Kocziszky Györgyöt.

A Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó szervébe azért kellett új tagot választani, mert Cinkotai János Béla mandátuma március 22-én lejár. Az ő helyét Parragh Bianka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa tölti be a továbbiakban, Kocziszky György pedig jelenleg is a monetáris tanács tagja, de mandátuma lejár április 5-én, ezt meghosszabbították a képviselők.

Mindketten hat évig tölthetik be a tisztséget.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Házépítésnél megússzuk a bonyolult építési engedélyeztetési macerát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást