Gond a 3-as metróval - megszólalt a BKV

InfoRádió
2017. március 21. 19:04
Már a második nap probléma volt a felújított 3-as metróval. A BKV közleménye szerint ugyanakkor megfelelően működnek az ajtók a felújított metrószerelvényen.

„Ma 15:57 perckor az M3 vonalon menetrend szerint közlekedő felújított metrószerelvényen a Gyöngyösi utca állomáson a járművezető ajtójelzéshibát észlelt, ezért az utasokat leszállította és a szerelvény kiállt a forgalomból. A szerelvény utasajtói ebben az esetben is megfelelően működtek, azonban a jármű vezetője az ajtók nyitott-zárt állapotának visszajelzésénél tapasztalt bizonytalanságot. Az említett hibajelenség az ajtók működését nem befolyásolta, így az utasok biztonságát sem veszélyeztette, de a hiba okának megállapítása érdekében a szerelvényt ideiglenesen kivontuk a forgalomból” - közölte a közlekedési vállalat.

A BKV szerint az újonnan forgalomba állt szerelvényeknél a kezdeti időszakban a kisebb meghibásodások, működési zavarok nem tekinthetőek szokatlannak. A

A hibajelenség okát a szerelvényekre adott jótállás keretében a Metrowagonmash fel fogja tárni és a hibát térítésmentesen kijavítja – tették hozzá.

Az Oroszországban felújított szerelvény hétfő délután állt forgalomba - cikkünkben bemutattuk az újdonságait, képgalériában mutattuk meg kívül-belül, és az utasok véleményét is megkérdeztük. A járművek felújítása csaknem 220 millió euróba kerül, ebből 222 szerelvény újul meg. A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen korszerűsített járművekkel lehet majd utazni. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!