"A mese a szegény ember egyeteme"

Infostart
2017. március 20. 12:38
Ma van a mesemondás nemzetközi napja. Országszerte gyerekeknek, felnőtteknek, otthonokban élőknek mesélnek önkéntesek, hogy felhívják a figyelmet a népmesékben rejlő értékekre, élményekre - mondta az InfoRádióban a Meseszó Egyesület alelnöke.

A felnőttek nagyon bele tudják élni magukat a mesékbe

– jelentette ki a szervező Meseszó Egyesület alelnöke.

„Nem egyszer van olyan élményem, hogy a szülők, akik elhozzák a gyereküket a mesemondó alkalomra, tátott szájjal, kikerekedett szemmel hallgatják, akkor is, ha a gyerekük már el is szaladt játszani.”

Pintér Zsolt hozzátette,

a mesék igazából felnőtteknek szóltak.

Szőcs Boldizsár mesemondót idézte, aki azt mondta: „a mese a szegény ember egyeteme.” A mesén keresztül tanították meg a tudományokat, erkölcsi normákat és a mesék segítettek felülkerekedni a nehéz helyzeteken is.

„A mesemondás napján különböző helyszíneken – óvodákban, iskolákban, könyvtárakban nyugdíjas- és fogyatékkal élők otthonaiban – mondunk mesét, a napot Budapesten egy romkocsmában, a Ráday utcai Púder Bárszínházban zárjuk. Itt este 6 és 8 óra között angolul és magyar mondunk magyar népmeséket.”

A szervező egyesület alelnöke elmondta, az angol felolvasással a külföldi vendégekkel is szeretnék megismertetni a magyar kultúrának ezt a szeletét.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél többen vegyék észre,

a mese egy újra megtalált dolog.

Akiket egyszer sikerült megfertőznünk, visszatérnek, érdeklődnek, mikor lesz legközelebb felnőtt mesemondóest.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
"A mese a szegény ember egyeteme"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást