Lecserélik végre a lepusztult mentőautókat - a nap hírei

InfoRádió
2017. március 18. 21:30
Összesen 1,4 milliárd forintot fordít a kormány mentőautók fejlesztésére és gyártására. Hétfőn áll forgalomba az első felújított szerelvény a 3-as metró vonalán. Franciaországban a rendőrség terrorelhárítási egysége nyomoz a párizsi Orly repülőtéren történt támadás ügyében.

Összesen 1,4 milliárd forintot fordít a kormány mentőautók fejlesztésére és gyártására. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 2021-ig összesen 624 új mentőautó beszerzése szükséges, ennek ütemezése az emberi erőforrások miniszterének feladata.

Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet - közölte az infokommunikációért is felelős államtitkár. Kara Ákos elmondta: az ország 143 járásában a következő hónapokban, Közép-Magyarországon pedig ősszel kezdődhet meg a hálózatfejlesztés.

Több tantárgynál is alkalmazható oktatási módszertan érkezhet a magyar iskolákba a kormány és a Lego Manufacturing közötti megállapodásnak köszönhetően - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta: a Lego oktatási programja alapvető készségfejlesztéssel segíti a gyerekek motiválását, erősíti a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkózását célzó oktatási stratégiát.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint Magyarország nem enged migrációs politikájából, mivel meggyőződése, hogy jogilag helyesen jár el. Bakondi György azt mondta: a határvédelmi rendszer nem csak a magyar, de valamennyi európai polgár biztonságát szolgálja.

Hétfőn forgalomba állítja a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt a BKV - közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a cég vezérigazgatója. Bolla Tibor elmondta: eddig összesen öt, egyenként hat kocsiból álló szerelvényt szállítottak Moszkvából Budapestre. A korábbi közbeszerzésen nyertes orosz cégnek, a Metrowagonmasnak két év alatt 69 milliárd forint értékben 37 szerelvényt kell felújítania.

Az LMP szerint a kormánynak vendégmunkások Magyarországra csábítása helyett elsősorban béremeléssel, többkulcsos személyi jövedelemadóval és a munkavállalói járulékok csökkentésével kellene kezelnie a munkaerőhiányt. Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese bírálta, hogy a kabinet 82 millió forint értékben jelentet meg hirdetéseket Ukrajnában, hogy vendégmunkásokat toborozzon minimálbéres állásokra.

Támogatja a helyi népszavazást a Római-parti gát ügyében a Demokratikus Koalíció. Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt mondta: az lenne a helyes, ha a főváros 3. kerületében élők dönthetnének arról, hogy a mobilgát közvetlenül a Duna-parton vagy a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon épüljön fel. A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével összefüggésben az óbudai önkormányzat hat ellenzéki képviselője kezdeményezett helyi referendumot.

A Párbeszéd szerint a lakossági fűtési rendszerek komplex fejlesztésére lenne szükség a kormány jelenlegi programja helyett, amely csak a kazánok cseréjét támogatja. V. Naszályi Márta, az ellenzéki párt budapesti szakszóvivője azt mondta: a múlt évben kiírt hitelprogram, illetve az Otthon melege támogatási rendszer csak a lakások töredékének nyújt segítséget.

Össznemzeti mozgalommá kíván válni a napokban párttá alakult, jobbközép irányultságú Új Kezdet - jelentette be a szervezet elnöke. Gémesi György pártja céljának nevezte, hogy kormányzati alternatívát nyújtva végrehajtsa meghirdetett 12 pontját. Ezek között szerepel a korrupció felszámolása, a jogbiztonság, a szólásszabadság, az önkormányzatok függetlenségének biztosítása, valamint emberhez méltó egészségügy, nyugdíj és oktatás.

Franciaországban a rendőrség terrorelhárítási egysége nyomoz a párizsi Orly repülőtéren történt támadás ügyében. Szombat reggel egy férfi Allahot éltetve megpróbálta elvenni egy katonanő fegyverét, ezért két másik járőr agyonlőtte. A támadó korábban Párizs egyik külső kerületében arcon lőtt egy közúti ellenőrzést végző rendőrt, majd fegyverrel autóját átadására kényszerített egy nőt.

Franciaországban 11-en indulhatnak az elnökválasztás árpilis 23-i első fordulóban. A jelöltállítási folyamat pénteken fejeződött be, az alkotmánytanács tájékoztatása szerint 2 nőnek és 9 férfinak sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges legalább ötszáz képviselői vagy polgármesteri aláírást.

Az Egyesült Államok ellenállása miatt nem jutottak egyetértésre a protekcionizmus és a szabadkereskedelem ügyében a G20-ak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a csoport németországi találkozóján. Az új washingtoni kormányzat kiáll a nemzetközi kereskedelem szabadságát gátló, protekcionista gazdaságpolitika mellett. Ezt azonban továbbra is elutasítja a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az Európai Uniót összefogó G20 csoport.

Újabb népszavazás lesz Skócia függetlenségéről - erősítette meg a skót miniszterelnök. Nicola Sturgeon kijelentette: nem szabad megengedni, hogy a konzervatív párti londoni kormány eltávolítsa Skóciát Európától. A politikus utalt arra, hogy a brit kabinet nemcsak az Európai Unióból, hanem a közösség egységes belső piacáról is ki akar vonulni.

Törökországban ismét kilátásba helyezte a halálbüntetés visszaállítását az államfő. Recep Tayyip Erdogan közölte: a legszigorúbb büntetés újbóli bevezetéséről várhatóan az elnöki rendszerről döntő népszavazás után határoz az ankarai parlament. Az Európai Unió már többször jelezte, hogy a halálbüntetés visszaállítása a török csatlakozási tárgyalások végét jelentené.