Schiffer András szerint Gyurcsány Ferenc már-már szimpatikussá válik

Infostart
2017. március 16. 15:43
A Figyelő Schiffer Andrással készített interjút, aki szerint Gyurcsány Ferenc már-már szimpatikussá válik, míg a Heti Válasz a Három Királyfi, Három Királylány képviselőjét kérdezte a családalapítás ösztönzéséről.

A Figyelő Schiffer Andrással, az LMP tavaly leköszönt társelnökével készített interjút, aki szerint a Momentum Mozgalom új generációs neoliberális kezdeményezés, szerinte ugyanis olyan, hogy ideológiamentes politika, nem létezik.

Schiffer András szerint

Gyurcsány Ferenc már-már szimpatikussá válik, mert azok támadják, akik eddig a szövetségesei voltak,

köztük Botka László, aki a volt LMP-társelnök szerint logikusan lett miniszterelnök-jelölt, bár Schiffer András számára tökéletesen hiteltelen figura.

A visszavonult politikus Majtényi László helyett mást választott volna közös ellenzéki köztársasági elnök-jelöltnek, Áder János államfői ténykedését pedig csupán közepesre értékeli. 

A Heti Válasz Székely Andrással, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom képviselőjével készített interjút, aki a lapnak azt mondta: sok anya azért nem marad otthon a gyermekével, mert nem éreztetik vele, hogy hasznos tagja a társadalomnak.

Hozzátette:

senki sem szül pénzért, ugyanakkor az anyagi ösztönzők is lehetnek folyamatos pozitív impulzusok,

amiben a kormánynak kulcsszerepe van.

Véleménye szerint a kormánynak szerepe lehet a munka és a család összehangolásában, például azzal, ha a szülő hetente egy-két napot bemehetne a munkahelyére, hogy ne essen ki a munkából. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schiffer András szerint Gyurcsány Ferenc már-már szimpatikussá válik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást