Nem hibázott az ügyész a lúgos orvos ügyében

Infostart
2017. március 16. 09:02
Nem követett el szakmai hibát az az ügyész, aki annak idején megszüntette a lúgos orvosként hírhedté vált B. Krisztiánnal szembeni büntetőeljárást – közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina.

A vádhatóságtól a lap azt kérdezte, szakmai hibának számít-e, illetve jár-e a szervezeten belül valamilyen szankcióval, ha egy ügyész olyan nyomozás megszüntetéséről dönt, amelynek később újraindítását rendelik el, és aztán a bíróság a terhelt bűnösségét állapítja meg.

A lúgos támadás ügyében 2014 nyarán

a Fővárosi Főügyészség ügyésze készítette el a nyomozást megszüntető határozatot.

Ebben arra hivatkoztak, hogy nincs elég bizonyíték B. Krisztián ellen. A Legfőbb Ügyészség – panasz nyomán – az eljárás folytatását rendelte el, ami már vádemeléshez, később pedig a vádlott elítéléséhez vezetett.

„A büntetőeljárási törvény szerint a bíróság és az ügyész a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Bírói szakban is előfordul, hogy az elsőfokú bíróság felmenti a vádlottat, amely döntést a másodfokú bíróság megváltoztatja. Az eljárási törvényben biztosított

jogorvoslati rendszer pont azt a célt szolgálja, hogy egy adott ügyet több fórum is megvizsgáljon”

– fejtette ki Bagoly Bettina, majd hozzátette, a közvetett bizonyítékok eltérő mérlegelése nem számít szakmai hibának.

Ezzel szemben Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke a napokban egy sajtóbeszélgetésen kifejtette, egy bíró esetében nemcsak az veti fel a szakmai hiba lehetőségét, ha az általa hozott ítéletet hatályon kívül helyezi a másodfok, hanem az is, ha az ítéletét a fellebbviteli szint jelentősen megváltoztatja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!