Vádemelés Mengyi Roland ügyében

InfoRádió
2017. március 14. 14:24
Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, ötükkel szemben rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést.

Vádemelési szakaszban tart a Mengyi Roland-ügy feltárása – közölte a legfőbb ügyész. Polt Péter ezt Harangozó Tamás írásbeli kérdésére válaszolva hozta nyilvánosságra. 

A fideszes képviselő és társai ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban hét embert hallgattak ki gyanúsítottként. Ötükkel szemben előzetes letartóztatást vagy egyéb, a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedést rendeltek el, de jelenleg  minden gyanúsított szabadlábon védekezik.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Mengyiéket

  • különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette kísérletének,
  • kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének,
  • illetve hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Mengyiről lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írták meg, hogy uniós támogatásért cserébe tízmillió forint „alkotmányos költséget” kért a pályázóktól. A gyanú szerint ebből ötmillió forintot át is vett 2015 nyarán, amit az adóhatóság nyomozói videón rögzítettek.